Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Csak papíron mutat jól

Januártól 150 lejjel, tehát 2230 lejre nőtt a bruttó minimálbér összege, amely mintegy 1,5 millió munkavállalót érint.

Az alkalmazottakat viszont az az összeg érdekli, amit kézbe kapnak, tehát a nettó bér. E tekintetben a bérnövekedés alig 83 lejt jelent, vagyis a tavalyi 1263 lej helyett 1346 lejt vihetnek majd haza. A fizetésre kivetett adóterhek tekintetében Románia az egyetlen az Európai Unióban, ahol az adók nagy része az alkalmazottakra hárul, hívja fel a figyelmet Debreczeni László. A sepsiszentgyörgyi adószakértő szerint azáltal, hogy két évvel ezelőtt az adóterhek nagy részét az alkalmazottra terhelték, csellel emelték a minimálbért, hiszen a kézbe kapott fizetések nem emelkednek olyan mértékben, mint az adózandó bérek. A bruttó és nettó fizetések között Romániában van a legnagyobb különbség, mondta Debreczeni.

Hirdetés
Hirdetés

A minimálbér emeléséről a Ziarul Financiar is elemzést közölt, amely arra a következtetésre jut, hogy a romániai legkisebb garantált fizetés szintje jelenleg meghaladja a magyarországit. A gazdasági lap szerint euróban számolva az idei romániai minimálbér bruttó 495 euró, miközben Magyarországon ez 464 euró. Debreczeni szerint a két ország adózási rendszerének különbségei miatt ez olyan, mintha almát a körtével hasonlítanák össze. Hozzátette, a nettó minimálbérrel számolva már nem ilyen biztató a hazai munkavállalók helyzete, hiszen 283 eurót kapnak havonta, míg Magyarországon nettó 310 eurót. Ennek oka, hogy Romániában a munkaadó csak az adóterhek 2,25 százalékát állja, a többit az alkalmazott fizetéséből vonják le.

Az Európai Unió tagállamai között Románia mindössze Bulgáriát „előzi meg” a nettó minimálbér tekintetében, a szomszédos országban ugyanis 222 euró a legkisebb fizetés.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük