Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Aggódnak a gazdák

Aggódnak a gazdák Gazdaság

Aggódnak a háromszéki gazdák, hiszen rohamosan közeledik a termények betakarításának ideje, és nem tudják, miként tudnak napszámosokat foglalkoztatni a járványügyi óvintézkedések miatt. Bár az elmúlt években sokat fejlődött a háromszéki mezőgazdaság gépesítése, vannak munkafolyamatok, ahol továbbra is elengedhetetlen a munkáskéz, így a krumpli és zöldségek betakarításához, de még a válogatógépek mellé is ember kell, mutatott rá Könczei Csaba.

A Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője emlékeztetett: a háromszéki gazdák nem találnak helyi munkaerőt, ezért évek óta a moldvai megyékből szerződtetnek napszámosokat, akiknek szállást, étkezést és napi díjat biztosítanak. Gond az, hogy idén, a járványügyi óvintézkedések miatt, nem tudni, miként lehet megoldani a más megyékből érkező napszámos csoportok elszállásolását és étkeztetését, hívta fel a figyelmet Könczei Csaba. A háromszéki agrárhivatal vezetője szerint augusztus közepén kezdik az újkrumpli kiszedését, és a mezőgazdasági napszámos szezon két hónapig tart. Az elmúlt években az idénymunkásokat közös hálóban szállásolták el, harminc–negyven ember aludt egy teremben, az étkezés, a tisztálkodás szintén közös helyiségekben zajlott. Idén mindez nem lehetséges a járvány miatt.

Hirdetés
Hirdetés

Maszkban kell dolgozni

Ami biztos, hogy a terményt ki kell szedni, ehhez szükség van a napszámosokra, és a járványügyi intézkedéseket is be kell tartani. Ezeket összeegyeztetni viszont kihívás, ezért keresik a megoldásokat, mondta Könczei, aki a problémáról értesítette a mezőgazdasági minisztériumot, és kérte, hogy javasoljanak megoldást. Várhatóan a Kovászna Megyei Közrendészeti Hatóság ülésén is napirendre tűzik a kérdést.

A napszámos törvény értelmében az idénymunkásoknak minden reggel munkavédelmi eligazítást kell tartani, akkor figyelmeztetik a munkásokat a megfelelő távolság betartására, emellett biztosítanak védőmaszkot és kézfertőtlenítőt, így munkavégzés közben be lehet tartani a járványügyi szabályokat. A csoportos szállításra az elszállásolásra és étkeztetésre kell megoldást találni. Könczei Csaba szerint a gazdák egy része elkezdte a nagy hálóterek leválasztását, hogy egy kisebb térbe kevesebb napszámost tudjanak elszállásolni.

Egyszerűsödött nyilvántartás

Könnyítés a gazdáknak, hogy múlt héttől egyszerűsödött a napszámosok nyilvántartása, hiszen egy telefonos alkalmazásba kell bevezetni az idénymunkások adatait, ezáltal egyszerűsödik az ügyintézés, mutatott rá Ördög Lajos. A Kovászna Megyei Munkafelügyelőség vezetője szerint ma már mindenkinek van okostelefonja, így az arra letöltött applikációba a munkaadók bevezetik az idénymunkások napszámos nevét és személyi számát, majd feltöltik a rendszerbe. Eddig csak papíron lehetett vezetni a regisztert, amit minden hónap elején le kellet adni a munkafelügyelőségnél, ahol bevezették az adatokat a rendszerbe. Az új megoldás mindenkinek kényelmesebb: a gazdáknak azonnal visszajelez, ha tévesen vezetnek be egy személyi számot, vagy ha a napszámos foglalkoztatása során túllépték a megengedett óraszámot, így elkerülhetik a büntetést. Másrészről a munkafelügyelőség is naprakészen tudja követni a nyilvántartásokat, mondta Ördög.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások