Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A Transgaz igazgatója szerint Románia gázimportja zavartalan

A Transgaz igazgatója szerint Románia gázimportja zavartalan Gazdaság

Románia gázimportja továbbra is zavartalan, ugyanakkor ebben az időszakban hazai termelésből is fedezni tudják az ország gázszükségletét – jelentette ki szerdán az Agerpres hírügynökségnek a román gázvezeték-hálózatot kezelő Transgaz állami vállalat vezérigazgatója.

Hirdetés
Hirdetés

Ion Sterian rámutatott, az ortodox húsvét alatt mindössze 13-14 millió köbméter földgázt használtak fel Romániában naponta, az alacsony fogyasztás miatt a Romgaz állami vállalatnak csökkentenie kellett a termelést. „Mára (szerda – szerk. megj.) hozzávetőlegesen 19,5 millió köbméteres fogyasztást becsülnek” – tette hozzá.

Ugyanakkor a szerdai gázimport 3,5 millió köbméterre tehető, ami megegyezik az előző napi mennyiséggel.

A Transgaz igazgatója hangsúlyozta, ebben az időszakban Románia a hazai termelésből fedezni tudja az ország gázszükségletét, a fogyasztás ugyanis nem haladja meg a napi 20-21 millió köbmétert, miközben napi 23 millió köbméter kitermelésére is van lehetőség. A gázimport most azért fontos, hogy a hideg évszak kezdetére 3,2 milliárd köbméter gáz legyen a tárolókban – magyarázta.

Elmondta azt is, hogy jelenleg 640 millió köbméter gáz van a hazai gáztározókban, 230 millió köbméterrel több, mint tavaly ilyenkor.

„Nekünk a BRUA gázvezeték a megmentőnk, ez működik, segítségével biztosított az ellátás, illetve a gáz tranzitja is a régióban, miközben a tranzitdíjakból bevételre is szert teszünk” – nyomatékosította.

Az orosz Gazprom vállalat szerdán bejelentette, hogy teljesen leállította a Lengyelországba és Bulgáriába irányuló gázszállításokat, mivel a két ország nem hajlandó rubelben fizetni a vételárat.

Vlagyimir Putyin orosz elnök márciusban közölte, hogy Oroszország ezután nem fogja dollárban vagy euróban elfogadni a földgázszállítások ellenértékét, hanem áttérnek a rubelelszámolásra. 

Ciucă: Romániát jelen pillanatban nem érinti az ügy

Romániát jelen pillanatban nem érinti, hogy a Gazprom leállította a gázszállítást Bulgária és Lengyelország irányába – nyilatkozta szerdán Nicolae Ciucă miniszterelnök.

Ciucă emlékeztetett a kormánypalotában tartott szerdai sajtótájékoztatóján, hogy Romániában jelenleg a gázfogyasztás messze a termelési kapacitás alatt van.

„Önök nagyon jól tudják, hogy azon kevés európai országok közé tartozunk, amelyek jelentős gázkészlettel rendelkeznek; természetesen nem a szükségleteink teljes mértékéig, a téli időszakra vonatkozó szükségleteink mintegy 20%-át importáljuk. Jelenleg alternatív forrásokat keresünk a gázellátás biztosítására, de még egyszer mondom, ebben a pillanatban Romániát nem érinti a kialakult helyzet” – szögezte le a kormányfő.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások