Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A kormányfő szerint a nyugdíjrendszer reformjára van szükség

A kormányfő szerint a nyugdíjrendszer reformjára van szükség Gazdaság

Florin Cîţu miniszterelnök kedden úgy nyilatkozott, hogy szükség van a nyugdíjrendszer megreformálására, és a kormánynak „helyre kell hoznia azt, amit a szociáldemokrata pártiak az utóbbi években elrontottak.”

Hirdetés
Hirdetés

„Nagyon jól tudjuk, hogy Romániában, és nem csak Romániában, uniós szintén gondot okoz a nyugdíjrendszer fenntarthatósága” – jelentette ki a kormányfő.

Mint elmondta, az Európai Unióban a nyugdíjrendszer 10, 15 éven belül fenntarthatósági problémákkal nézhet szembe, tehát szükség van a megreformálására. Ezeket a reformokat már bemutatták a pénz- és adóügyi stratégia keretében, és az országos helyreállítási tervhez fogják csatolni – mondta Cîţu.

A 2019-2020-as konvergencia-tervben megfogalmazott ajánlásokat az előző kormányok nem vették figyelembe, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezette kormány nem hozott reformokat. Ezért a mostani a kormánynak helyre kell hoznia azt, amit a szociáldemokrata pártiak elrontottak – magyarázta a miniszterelnök.

Cîţu ezzel arra reagált, hogy Marcel Ciolacu, a PSD elnöke pénteken azzal vádolta meg kormányát, hogy az Európai Bizottságnak ígéretet tett arra, hogy nem emeli meg a nyugdíjakat, felszámolja a korengedményes nyugdíjazást és megemeli a nyugdíjkorhatárt.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. május 26., 11:28
    ÉRTÉKELÉS: -7

    Miretnemveszik el 80 Miklós nyugodt es 70 60 nyugdíj es akorvolna a szegeny parastnak is nyugdíjemelés dolgozót 40 50 60 ever okapta a fizetést nemas kimondta dolgozn miertnem ment nyugdíjba erdekes nekikfelszamoljak az hanyevetdolgozot es aparaszt leaagya a doszart es 30 ev eskeszatobinemerdekli hogyvan ez holelunk mijentorvenybe nemegyforma a törvény ez Romania

  • User
    Dátum: 2021. május 26., 12:16
    ÉRTÉKELÉS: -3

    Mindent megígért es semitnem admeg nincspenz denekikvan a nagynyugdiasoknak esaparlamenteseknek es kicuurnak is hogy miből aparaszt Tal nem foglalkoznak egyebetsemondnak nincspenz denekikvan kőkemény fizetesuk es nyugdíjuk hónan miből a ezeket hogy benlegyen esjofizetest kapjanak

  • User
    Dátum: 2021. május 27., 16:32
    ÉRTÉKELÉS: 5

    meddig emeli vagz a korhatart mig a munkas kankospalcaval csoszog be munkaba vagy a munkahelyen hal meg hogy ne keljen nyugdijt adjanak aki ezt a pihent agyaval kitalalta ne erje meg a nyugdijas kort