Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

5 százalékra csökkentenék a hagyományos termékek áfáját

5 százalékra csökkentenék a hagyományos termékek áfáját Gazdaság

836 millió lej bevételkiesést okoz a következő négy esztendőben a bio és hagyományos termékek áfájának (TVA) 9%-ról 5%-ra való csökkentése – írja a pénzügyminisztérium által kidolgozott sürgősségi kormányrendelet tervezetének indoklásában. A dokumentum szerint ez az összeg 106 millió lej lenne idén, és 260 millió lej 2022-ben.

A kezdeményezés rámutat: az intézkedés hozzájárulna a jó minőségű élelmiszerek árának csökkenéséhez, mert ezek jelenleg általában többe kerülnek, mint a hasonló, nem hagyományos termékek.

Hirdetés
Hirdetés

A rendelet hatálya alá eső, jó minőségű, adalékanyagok nélküli bio, hegyi és hagyományos termékeket az illetékes hatóságok által kiadott eredetigazolással lehet forgalmazni.

A dokumentum szerint az egészséges élelmiszerek forgalmazásának támogatását az is indokolja, hogy az Európai Unió országai közül Romániában következik be a második legtöbb haláleset az érrendszeri betegségek miatt (100.000 lakosra számítva évente 1.530, az 1036-os uniós átlaghoz képest), illetve az is, hogy a romániai felnőtt lakosság 9,1%-a túlsúlyos (az Európai Unióban ez az arány 6%).

Romániában az általános áfakulcs 19%. Az országban két csökkentett TVA-kulcsot alkalmaznak: egy 9%-ost (élelmiszerekre, gyógyszerekre, protézisekre és ortopédiai ellátásra, ivóvízre és öntözővízre) és egy 5%-ost (könyvekre, iskolai tankönyvekre, turisztikai szolgáltatásokra, cateringre stb.)

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. május 11., 1:03
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Na aztán már minden egyből hagyományos lesz a puliszkától a chiurtoşcolaciu-ig a miccsen keresztül meg 100 féle valódi házikenyér tele adalékokkal ,kibédi hagyma holland magból,kínai műbőr táska ’tiszta bőr’ áruként…és még lehetne sorolgatni.

  • User
    Dátum: 2019. május 11., 8:36
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Bevételkiesés nem lesz ha jó becsületesen megbüntetik a csalókat! Bio?! Több mint 1tonna vegyszer után/hektár?! Kistermelő 1 halom E betüs termékkel?! 1eseknél olyan mocsok lehet a tanyán, h siralom! Pl esztenák😤🤠

  • User
    Dátum: 2019. május 12., 9:11
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Az E betüvel semmi, hanem azzal amit takar…például a nátriumglutamátot ami az agysejtekre hat,vagy a sóban a csomósodásgátló…nehogy már.a só mmegakadjon a torkunkon amikor nagykanállal esszük.Felesleges adalékok hogy drágábbak legyenek a termékek,például ha már a sóról van szó – a finomítás révén felhevítik ami következtében fontos ásványi anyagok vesznek el belőle,de szép fehér vagy ŕózsaszin eupos szabvány…közben a világ egyik legjobb minőségi sóját ,a parajdit nem forgaazhatjál étkezési sóként,mertnincs benne.az E!

    • User
      Dátum: 2019. május 12., 14:34
      ÉRTÉKELÉS: 0

      Akkor leírom: az E betű simán egy standard európai jelzés az élelmiszer-adalékokra. E betűs van olyan is amit bárki egészségesnek tart és olyan is, amit sokan megkérdőjeleznek. E jele van a C, E vitaminnak is, természetes vagy mesterséges színezéknek. Sok otthon termelt zöldség, gyümölcs is tele van E betűvel egyszerűen azért, mert ezek a vegyületek megtalálhatóak benne.
      Érdemes rákeresni az „all natural banana” témára a Google-en. Az első kép találatok és az első link megnézése ajánlott, még angol tudás nélkül is érthető. Van más termékről is leírás.

  • User
    Dátum: 2019. május 12., 18:03
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Nem fejtenéd ki bővebben az E621 /ha memóriám nem csal a nátriumglutamát jelzése/hatását?Remélem hogy otthon rengeteg adalék tartalékkal rendelkezel,számodra égi manna.Jó étvágyat.

  • User
    Dátum: 2019. május 12., 20:25
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Az E621 az ízfokozó ami kb. mindenben megtalálható, kimérősen is kapható. Régebb, és most is sokan használják ételízesítőnek, pl. a Delikátban is az van, illetve legtöbb fűszerkeverékben, leveskockában, páclében. Egyesek károsnak tartják, mások nem, de tudtommal tudományos bizonyíték a káros hatására egyelőre nincs, pedig vizsgálták . Viszont kb. 100 éve a piacon van, a keleti konyhában nagyon népszerű. Ha félsz tőle, nem kell olyan kaját venni, amiben van (nehéz lesz, de megoldható). Pont erre jó az E betűs jelzés, mert könnyen leellenőrizhető, mi van benne.

    • User
      Dátum: 2019. május 12., 21:24
      ÉRTÉKELÉS: 0

      Nem is!Amiben van mind egyforma ízű…olcsóbb felvágottak ,ételízrsítők ,pácok stb.A szalonnába ,ami nem ipari biztos nincs.Végső szavam-ami vegyi kotyvalék az biztos nem jó.

  • User
    Dátum: 2019. május 13., 12:34
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Vajon a nem ipari szalonnát mivel pácolják? Füstöléskor milyen fát használnak és milyen vegyi anyagok kerülnek bele? A banános kép úgy látszik nem ment át: minden egy vegyi kotyvalék. Sőt, minden mérgező lehet, csak a megfelelő mennyiséget kell elérni. Az oxigén és a víz is mérgező, és nem a fulladásra gondolok.

  • User
    Dátum: 2019. május 13., 16:18
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Még a méregben is méreg keletkezik bizonyos vegyületekben .Hagyomanyos szalonnában só adalékmentes esetleg paprika fokhagyma saját termés nem kínai v.hollan esetleg egy enyhe füst.

  • User
    Dátum: 2019. május 13., 18:59
    ÉRTÉKELÉS: 3

    A május 10.én 18:01 kor beíróra egy kicsit ki voltam akadva…,a kpzsi termék hamisító paraszt ‘ miatt.Maradjunk a farmer divatszónál és ne.általánosítsunk,de van némi igaszság is benne.Kapzsiság és hozzá nem értés is.Példa…olvasgatom egy székelyföldi hirdetésekben az élelmiszereknél a mangalica termékeket..
    az elején vagy 2.hónapja a termék ára is.meg volt jelölve nem mondom tényleg túlzott kapzsi árak pl.nyakkaraj 100 lej kg !De hozzáértés sincs az árú leírásában, dicséretében,mert a kóvetkezőket írja:mangalica…termék neve…100%-ban természetes körülmények között és KIMONDOTTAN gabonán nevelt mangalicából készült.Na ez a legrosszabb ellenreklám,mert az a mangalica amelyik kimondottan gabonán él az nem az igazi,mert a húsának az állaga semmivel.sem különbözik a nem mangalicáétól.A szabadban kell tartani,hogy túrjon és táplalkozzon a temészetből is ,mint a házi tyúk ami kapirgál magának.