Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Workshop nőknek!

Workshop nőknek! Életmód

Sokan tapasztaltuk már, hogy a munkahely és a háztartási feladatok elvégzése mellett nehezen jut minőségi idő arra, hogy a gyerekeinket otthoni keretek között oktassuk. Ezért is volt nagy segítség, amikor Séra Andrea létrehozta a Brainy Kidz Lab létesítményt, ahol felügyelnek a gyerekekre, miközben színvonalas foglalkozások során szórakozva, társaságban, észrevétlenül tanulnak is.

Hirdetés
Hirdetés

Andi most újabb ötlettel állt elő, és olyan nők számára szeretne workshopokat tartani, akik úgy érzik, lehetne egy jobb életük, és a mindennapi fájdalom tölti ki életüket. Az ötletgazdával beszélgettünk.

– Nemrég indítottad el a Brainy Kidz Lab gyerekkel foglalkozó vállalkozást, ahol a szülőknek nyújtotok segítséget. Mesélj, hogy alakult a helyzet? Jelenleg is folynak a tevékenységek?

– Most már egy éve lassan, hogy szülőknek nyújtok segítséget, főleg a szünidőkben, de nem csak. A történetem az „ami kicsiben, az nagyban” mondásból indult. Úgy kezdődött az egész, hogy szomszéd gyerekek jöttek angolból segítséget kérni, majd nálam ragadtak, és azok barátai is megjelentek, és ők is ottragadtak, így egy kevés idő elteltével már a hely is kicsinek bizonyult. A másik ok, amiért úgy gondoltam, fontos egy ehhez hasonló, gyerekekkel foglalkozó vállalkozás, hogy saját gyerekeim iskolai éveiben a hiányosságokat is mindig kellett bőségesen pótolni. A legfontosabb számomra, hogy a gyerekek örömmel visszatérjenek nap mint nap, általunk felfedezzék öntudatukat és megismerjék az őket körülvevő való világot.

– Milyen tevékenységeitek vannak jelenleg?

– Jelenleg román és angol nyelvű tevékenységeket tartunk gyerekeknek, felnőtteknek, emellett délutáni tevékenységek is vannak, amikor elvesszük a gyerkőcöt a suliból, nálunk ebédel (a szülő kérésére ebédet is biztosítunk), majd házifeladat-elvégzés, tanulás történik. Minden gyermek más, minden gyermek másképpen érti meg az adott feladatot vagy esetleg több időbe telik neki, hogy megbirkózzon a nehézségekkel. Mi jól tudjuk ezt, és nap mint nap arra törekszünk, hogy egyénileg segítsük a gyermekek felzárkóztatását. Gyerekfelügyeletet is biztosítunk, akár teljes napra, de pár órára is.

– A koronavírus megakadályozott ebben?

– Persze, viszont nem ok arra, hogy ne tudjam csinálni azt, amiben hiszek. Fontos számomra a célom, így megoldást találtam rá, és nem kifogást.

– Terveid között szerepel, hogy nemcsak gyerekeknek, hanem nőknek is segítenél, vagyis womenspiration workshopokat tartanál. Mesélj erről, honnan jött az ötlet?

– A jó hír, hogy mivel bejártam ezt az utat, most másnak is tudok segíteni. Egyetlen egy kérdésből indult az ötletem, hogy workshopokat tartsak nőknek, ez pedig a Mondd, mihez akarsz kezdeni a vad és becses életeddel? – kérdés volt. Azt gondolom, hogy az embereknek joguk van „bolondnak” maradni, viszont van, aki a kényszereiből akar szabadulni, és amin nagyon sok nő keresztülmegy, azon én is keresztülmentem, nem is egyszer. A hívó szó, ami állandóan a fejedben zúg, hogy „változtatnod kellene”, de az agyad ragaszkodik a gyermeki naivitásodhoz, és arra ösztökél, hogy folytasd a megszokott mederben az életed. Ez a hívó szó lehet egy válsághelyzet is: szakítás, összeomlás, árulás, veszteség, esetleg függőség, depresszió vagy másféle komoly betegség. Ezen a workshopon felfedezzük, hogy a mindig belénk nevelt ősi demagógiák hol teszik tönkre felnőttkorunkban az egészséges önképünket. Szóval, ez a hívó szó akármilyen alakot is ölt, azt jelzi, ideje megkezdeni az utazást. Mi, nők, inspiráló hatással vagyunk egymásra a tapasztalataink, gondolataink, cselekedeteink által.

– Hogyan nézne ki egy ilyen workshop?

– Terveim szerint heti egyszer találkozunk, akár online, akár élőben a Brainy Kidz termeiben. Bőven rejt tanulságokat ez a workshop, nem kioktatva és oktatva, hanem példát nyújtva. Számomra útmutató a jövőhöz és igazolás a múltat illetően. Fontos, hogy egy nőnek legyenek tervei.

– Mikor kezdődnének ezek a foglalkozások, illetve kinek szólnak?

– Hamarosan, tavaszköszöntésként indítanánk, amikor az új befogadására könnyebben válaszolunk. Mindnyájunk életében eljön a pillanat, amikor meghalljuk a lelkünk gyengéd hívását. Annyira halk, hogy alig tudjuk kivenni, csak egy finom kopogás, halkabb, mint ahogy egy levél lehullik a fáról, azt hisszük, nem is hallottunk semmit. Azoknak szól, akikben már állandó a fájdalom és a gyötrő érzés, akik úgy érzik, hogy valami hiányzik, és kissé magányosan érzik magukat. Azoknak a nőknek, akik arra vágynak, hogy másként álljanak a dolgok elé, és akiknek a szíve már rég azt súgja, hogy lehet ennél egy jobb élete is. Ez a womenspiration projektem egy új online rádióadás formájában is megjelenik, így lehetőséget adunk meghallani a hívó szót.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. március 10., 9:34
    ÉRTÉKELÉS: 16

    Olvasom romanul es angolul folynaknak a kurzusok bocsi de nem lehetne mondjuk magyarul is?amugy a holgy milyen vegzetsegel van hogy ennyire vagja a dolgokat? Ja hogy elvalt de hat van ilyen ezer no aki meselhetne:)

      • User
        Dátum: 2021. március 10., 19:24
        ÉRTÉKELÉS: -11

        Ki ez a Sera Andrea? A te frusztraciod hangja. Hanem az lenne, nem irtal volna negativ kommentet.Nezzd meg a profiljat, Kanadaban tanult, es azert nem semmicska Baritiu, vagy Kezdivasarhelyi egyetemen . Az o referenciaja a te es a tobbiek frusztracioja vagytok.Pont ezekkel dolgozik, a beteg elmekkel, frusztralt emberek, stresszes gyerek-felnott. Hajra,Andi!

        • User
          Dátum: 2021. március 11., 13:25
          ÉRTÉKELÉS: 9

          De miert erinti ennyire erzekenyen egy egyszeru kerdes? Inkabb on hangzik frusztraltnak es rendkivul agresszivnek, ha sertegetesekre vetemedik, ahelyett, hogy ha mar ilyen jol ismeri a cikk alanyat, egyszeruen kozolne a szakmai referenciait. Egyebkent teljesen felreertette a kerdesemet, egy hianyossagra hivtam fel a figyelmet, ami nem derult ki a cikkbol, marpedig ez egy fontos eleme az ilyen jellegu szolgaltatasnak. Borzaszto negativ reklam a hozzaszolasa, beteg elmeknek, frusztraltaknak titulalja azokat, akik resztvesznek a muhelyein. Ezek utan nem tudom kinek van meg kedve jelentkezni ezekre a workshopokra.

      • User
        Dátum: 2021. március 10., 19:41
        ÉRTÉKELÉS: 1

        Az biznisz, es senki nem merte letrehozni, minden tanito nocske a suliban csinalja, feketen, kihasznalva a suli termeit.Persze, van PFAjuk, alcakent.Hanyan vagnak nyugtat, es fizet tobb szaz euro bert? Ez a lany korrekt, igazi bizniszt alkotott. Te mit tettel a kornyezetedert? O,ertem! Semmit.

    • User
      Dátum: 2021. március 10., 18:02
      ÉRTÉKELÉS: -4

      Elsem olvastad a cikket, es felre kommentelsz.A szovegertes neked is csak jot tenne.Te mit ertel el az eletedben, mit teremtettel mint hozza adott ertek a kornyezetednek?
      Es belekotsz a kurzusok nyelvebe,holott nem is tudtad ertelmezni a cikket. Magyarul is van ez a workshop, okoska.

    • User
      Dátum: 2021. március 10., 19:33
      ÉRTÉKELÉS: -4

      Kerd meg, es minden mas elolenynek is szervez.Ha publikusan merned vallalni a kileted.Tudod te mit akarsz az eletedben? Van hozza adott erteked az eletedbol? Mi?

  • User
    Dátum: 2021. március 10., 15:22
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Aki tud az alkot, aki nem az kritizál! Értékelni kellene ha valaki értéket próbál teremteni és teremt, legalább meglátni benne a jót! A jelenlegi ocsmány helyzetben támogatnunk kellene egymást! Vegyük már észre, hogy a mondás, mi szerint „Dögöljön meg a szomszéd kecskéje!” most már sokak értékrendje szerint oda jutott, hogy „Dögöljön meg a szomszéd!” Hajrá Andi! A kemény idők nem csak kemény férfiakat szülnek! Aki volt már padlón néhányszor, de sikerült összekaparja magát, önmagáért, gyermekeiért, az tud értékelni egy ilyen segítséget!

    • User
      Dátum: 2021. március 10., 21:33
      ÉRTÉKELÉS: 13

      Asszonyom, Uram, lehet On ismeri Sera Andreat, de az olvasok tobbsege nem. Ha tudnank, hogy milyen szakmai kepzesek es elismeresek alapjan hirdeti a padlora kerult nok segiteset, tobb not is erdekelne a muhelye/workshopja. Havi rendszeresseggel erkeznek a kulonbozo life coachek, trenerek, pszihologusok szolgaltatasait ajanlo korlevelek, felhivasok az e-mail cimeinkre, nem is keves penzert, ezert jo lenne tudni, hogy o mit tud nyujtani konkretan. Ha nem, ezt a szomszedasszonytol is megkapjuk ingyen, egy csesze kave mellett, bonuszkent o is reszesul lelkisegelyben a reszunkrol, a kolcsonosseg jegyeben.

      • User
        Dátum: 2021. március 11., 10:27
        ÉRTÉKELÉS: -8

        Tehát ha nem ismeri, akkor lehet kötekedni? Miért nem keres rá, kérdezi meg őt, ha annyira kíváncsi? Ah, ez csak a helyi szokás, hogy mindenbe belekötünk, bocs.

        • User
          Dátum: 2021. március 11., 13:25
          ÉRTÉKELÉS: 5

          Nem megsertodni kell, hanem a hianyzo informaciot kozolni. Igy csak negativ reklamot kelt ennek a vallalkozasnak, ami latszik, hogy nagyon a szivugye.

    • User
      Dátum: 2021. március 11., 9:22
      ÉRTÉKELÉS: 15

      Há’ azért lenne néhány eldönteni való kérdés: mi az alkotás, mik az értékek, kik állapítják meg a jót, és a nem jót, és egyáltalán mi az a workshop? Nem lehetne ezt az utóbbit egy magyar szóval megnevezni, hisz a magyar nyelv szókincse sokkal gazdagabb, mint az angol?!

      • User
        Dátum: 2021. március 12., 11:30
        ÉRTÉKELÉS: 9

        Kanadaban mit tanult? Mi lesz a workshop tematikaja? Szerintem unatkozo-holgyek akik nehezen tudnak szocialodni – gyulekezete. Majd utanna jon a pletyka hogy ki mit fulelt fel ezen az osszeroffenesen.
        Nekem ha fusztracios problemaim lennenek szakemberhez fordulnek es mindenkepp privatban. Kicsit a programrol bovebben-konkretabban beszelhetett volna hogy esetleg kedvet kapjon az a tulhajszolt -elcsuggedt holgy aki oda szeretne menni ( gondolom nem ingyenes)

  • User
    Dátum: 2021. március 14., 1:24
    ÉRTÉKELÉS: -7

    Ma, kozgadaszok autot szerelnek es jol csinaljak, filologia tanarok eladasban dolgoznak sikeresen, lakatosok krumpli termelo nagygazdak, es vannak katasztrofa vizvezetek szerelonek tanult vizvezetok illetve tanarkent nem tanarkodo tanarok, vagy hirneves esztetikusok akik egyszeruen ennek adtak ki magukat.
    Sajnos, hogy nalunk az utobbi 30 ev vegzettsegi diplomainak a valosag tartalma nullanak tekintheto, kulonben onamitas.
    Tobbet jelenthet megnezni az eredmenyeket, fuggetlenul a “papir” letetol avagy tartalmatol.
    Viszont a cikk, latszatra, nem fizetett reklam, igy a valaszado korlatok koze van szoritva illetve a szerkeszto tizedelhet.
    Ugyanakkor a kivancsiak kerdezhetnek, egyenesen.
    Vegul is : a “Mi” erdekel vagy a “Ki” ?
    Erthetobben, mi a fontosabb : a. Friss-e a kenyer ? vagy b. Ki az aki eladja ?

    • User
      Dátum: 2021. április 5., 22:27
      ÉRTÉKELÉS: 7

      Ugy reklamozni valamit (ami persze ures szakmailag), hogy mindenki mast ledegradal, mar eleve olcso marketing fogas. Mindenkinek joga van a szakemberek kozul kivalasztani a profit. Nincs vegzetseg? Minden teruleten profizmus?
      Persze ami ertekes es eredmenyes, nem igenyel ennyi reklamot. A biztos siker csendes, idotallo es nem jar erte taps.
      Mindenki tudja ki o. Aki viszont nem tudja, szepen besetal a haloba. Kit lehet szediteni? Hasonlo a hasonlot vonzza.
      Sok sikert kivanok minden teruleten!

  • User
    Dátum: 2021. április 13., 10:58
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Kanadában is sugározták Marian Ralea, a nagy varázsló Abracadabra című műsorát? Biztosan onnan van a diplomája és a referenciái is. Hocus Pocus és ért a lelkekhez, nőkhöz, gyerekekhez, halottakhoz (ja és a férfiakhoz irgalmatlanul).