Új vérteszt segíthet több rákfajta azonosításában is

Új vérteszt segíthet több rákfajta azonosításában is Életmód

A Dana-Farber Rákkutató Intézet szakértői áttörést érhettek el a rák egyszerű vértesztből történő felismerésében: a módszer, amit kifejlesztettek, DNS-szekvenáláson alapul, méghozzá úgy, hogy a kutatók az úgynevezett DNS-metilációra figyeltek, ami egy olyan kémiai jelzés az örökítőanyagon.

Ahogy a ráksejtek a szervezetben kialakulnak, majd elhalnak, a saját DNS-ük is a véráramba kerül. Ezt lehet megfigyelni a DNS-metilációval, ami jelzi, hogy egy adott gén “be van-e kapcsolva”, vagy sem.

A kutatás igencsak sikeresnek mondható, az esetek 99,4 százalékában sikerült megállapítani mindössze a vérből, hogy valakinek van-e daganata, és ha igen, akkor az hol van pontosan. A szekvenálással ugyanis még a kiinduló szövethez is vissza lehet vezetni a rák kialakulását. Ez azt jelenti, hogy mindössze 0,6 százalékban adott fals eredményt a teszt – írja a Science Daily.

A kutatáshoz 3583 alany vérét használták fel, akik közül 1530 embert már diagnosztizáltak rákkal. A rákfajták, amelyeket sikerült kimutatni többek között mellrák, vastagbélrák, nyelőcsőrák, epehólyagrák, gyomorrák, leukémia, petefészek- és hasnyálmirigyrák voltak.

Az alanyok 97 százalékánál megvizsgálták azt is, hogy mi volt a kiindulópont, mely szervet érintette a rák először, ebben 89 százalékos sikerességet tudtak elérni.

A módszer azért különösen jó, mert egyszerű, gyors és fájdalommentes – még ha kisebb hibahatárral is dolgozna, akkor is érdemes lenne használni az orvosi gyakorlatban, hiszen a rák gyors felfedezése életeket menthet.

(24.hu)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.