Szürke marha

A gyergyószentmiklósi örmény családok egyik legrégebbije az Ákoncz, melynek egy tagja, Tódor, már 1733-ban, a templomuk építésekor egyháztanácsosként szerepel a feljegyzésekben.

És, habár a gyergyói örmények nagyja a tímármesterséget gyakorolta, az Ákonczok nagy valószínűséggel kereskedéssel is foglalkoztak, melyre bizonyítékként a padláson fellelt levelek is tanúskodhatnak. Ákoncz néven ugyan ma már csak a lakóházuk ismeretes, de mint e lakás lelkiismeretes lakója kötelességemnek tartom, hogy néhanap megemlékezzem róluk. Mivel nagy tehetséggel vették, hizlalták és adták tovább a marhákat, ezért ez állat láttán máris ők jutnak eszembe.

Például ma is, midőn a kilenclyukú hortobágyi híd tőszomszédságában a magyar Alföld jellegzetes védett háziállata a hungarikumnak is számító magyar szürke szarvasmarha, avagy magyar szürkemarha került elém. E marhák még az örményeknél is régebben, egyesek szerint a Vereckei- hágón át érkeztek őseinkkel e tájékra, és noha a kihalás fenyegető réme elől csak hajszál híján menekültek meg, manapság megint fel- feltűnnek (akár mint turistalátványosság is) Most igazság szerint épp a bográcsban, hamburgerben, tányérokon volt jelen, de finom rostú, ízletes húsa épp annyira megörvendeztette szagló- és ízlelőszerveinket, mint impozáns megjelenése a látót.