Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szakpszichológus: a gyermek igénye a legfontosabb a nyári táborok kiválasztásánál

Szakpszichológus: a gyermek igénye a legfontosabb a nyári táborok kiválasztásánál Életmód

A nyári táborok kiválasztásakor a gyermeket kell megkérdezni elsőként, az igényeihez igazodva kell dönteni – mondta Földi Rita klinikai szakpszichológus az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Hirdetés
Hirdetés

A szakember szerint figyelembe kell venni többi között azt, hogy mit szeret a gyermek csinálni, kikkel érzi jól magát, és igényli-e már a táborozást. A szülői túlgondoskodás elszakadáskor szorongást válthat ki, ilyen esetben ottalvós tábor helyett érdemes olyat választani, ahonnan haza lehet jönni a nap végén – tette hozzá.

Tapasztalatai alapján a pszichológus azt mondta: általában 10 éves kor után lehet elkezdeni a táboroztatást, de az önállóságtól és a szociális érettségtől függően 8-9 éveseknél is meg lehet próbálni. A visszahúzódóbbaknak az érdeklődésükhöz igazodó programokat javasolt, mivel ez megkönnyíti a beilleszkedésüket.

Földi Rita szerint a mozgásigény is döntő szempont, ám – mint fogalmazott – nem mindegy, hogy valaki az alaptermészetéből fakadóan nem olyan aktív, mint a társai, vagy csupán azért, mert még soha nem volt sikerélménye a mozgásban.

A szakpszichológus a táborozást elsősorban azért javasolja, mivel egy jól kiválasztott program nem csupán élményekkel gazdagít, de fejleszti a szociális készségeket is. A táborok szabályrendszerei az iskolainál kevésbé kötöttek, ezért a gyermekeket korábban nem látott élethelyzetekkel gazdagíthatják – hangsúlyozta.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. július 28., 22:39
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Tisztelet a kivétel,de sok olyan „szak vagy nem szak pszikhológus „van aki elvégez 1 gyorstalpalót, letölt pár ingyenes tesztet a netről és máris szakelmének számít a porondon! Emberéletekkel játszó bunkó nem szabad orvosit, vagy pszihológiát stb végezzen!😎

    • User
      Dátum: 2019. július 29., 16:51
      ÉRTÉKELÉS: 3

      Embereletekkel jatszik a tanito-pedagogus is. Es el ,itt Kezdivasarhelyen ilyen latszolag szuper-kedves tanito neni, aki behalozza a gyereket, majd turkal a csalad eleteben, es jo tanacsokat osztogat , manipulalja a gyereket….vagyis Embereletekkel jatszik. Ami kicsiben , az nagyban is.