Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Rontja a hangulatot a telefon egyik ikonja

Rontja a hangulatot a telefon egyik ikonja Életmód

A kutatók megvizsgálták, milyen hatással van az ember hangulatára a telefon töltöttségét jelző ikon.

Hirdetés
Hirdetés

A Cass Business School idén ősszel közzétett kutatási anyagából kiderül, hogy a telefon akkumulátorának töltöttsége jelentősen befolyásolja azt, hogy az ember hogyan érzi magát. De olyannyira, hogy ha az ikon néhány csíkot veszít, az már a hangulatát is elrontja, sőt, a tér és idő érzékelésében is megkerülhetetlen tényezővé vált.

A brit kutatást a naponta Londonba ingázók körében végezték, és arra az eredményre jutottak, hogy a válaszadók már a távolságot sem elsősorban állomásokban vagy kilométerben mérik, sokkal inkább az alapján ítélik meg, kitart-e a telefonjuk töltöttsége az úti céljukig.

Dr. Thomas Robinson, a kutatás vezetője elmondta, hogy munkájuk során kiderült, a teljes töltöttség pozitív érzéseket keltett az emberekben, ám a félig vagy teljesen lemerült állapot szorongást, rossz közérzetet okozott bennük. Ez persze azzal is magyarázható, hogy az okostelefon már sokkal több, mint kommunikációs eszköz: egyszerre térkép, fizetőeszköz, napló, szórakoztatóeszköz is. A válaszok egyértelműen azt mutatták, hogy azok, akik állandóan a telefonjuk állapotával foglalkoznak, magukat gyakran jó tervezőnek, analitikusnak, ám kissé kényszeresnek tartják. 

Azokat viszont, akik rendszeresen hagyják, hogy telefonjuk lemerüljön, rendezetlenebbnek, felelőtlenebbnek, már-már antiszociálisnak tartják. A telefon töltöttségére ügyelni így kvázi annyit tesz, mint a társadalom kompetens tagjává válni más emberek szemében is.

A tanulmányból egyelőre csak összegző anyag született, a Cass Business School kutatói később további részleteket is fognak közölni a Marketing Theory című szaklapban.

(femina)

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük