Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Iskolakezdés pszichológus szemmel

Iskolakezdés pszichológus szemmel Életmód

Nem kell rettegni az iskolakezdésre hozott szabályoktól, a gyerekek sokkal rugalmasabbak, mint gondolnánk – véli Kovács Andrea iskolapszichológus.

A járvány legyőzése a legfontosabb feladat, és ha ez azzal jár, hogy áldozatot kell hozni, akkor ezt meg kell értetni a gyerekekkel is – magyarázta a szakember. Mint mondta, tény, hogy ilyen helyzet még nem volt. Korábban, ha valaki fertőző beteg lett, nem ment közösségbe és a többiek sem látogatták, most viszont teljesen más a helyzet, mert bárki megfertőződhet. Véleménye szerint, a vírushelyzet hatásai már tavasszal érződtek, hiszen hirtelen vége szakadt az iskolának, a diákok otthon tanultak, alkalmazkodniuk kellett egy új helyzethez, amely több esetben inkább a szülőknek okozott gondot.

Hirdetés
Hirdetés

– Volt, hogy megkerestek a karantén alatt, és tanácsot kértek, de végig úgy éreztem, a gyerekek könnyebben kezelik a helyzetet. Nem maradtak le, olvastak és tanultak, a vizsgázók pedig komolyan vették feladataikat, és sikeresen érettségiztek. Sokszor a szülők aggódják túl a helyzetet, holott csak támogatniuk kell a diákokat – mondta a pszichológus.

Azzal kapcsolatban, hogy szigorú szabályok lesznek szeptembertől, kötelező lesz a maszkviselés és a távolságtartás, a szakember azt mondta: ezek is olyan szabályok, amelyeket megértenek a gyerekek, éppen ezért egyszerűen és pontosan kell elmagyarázni nekik, nem félelmet kelteni.

– A szülőkkel sokkal több gond van néha, mivel, ha ők nem hisznek a vírusban, kételkednek a szabályok hatékonyságában vagy aggódnak ezek betartása miatt, akkor ezt a gyerekek is érzik. De ha elmagyarázzák nekik a helyzetet, válaszolnak a kérdésekre, és nem ijesztik meg őket, akkor minden rendben lesz. A kisebbek játékosan fogják fel, a nagyobbak pedig egyszerűen betartják a szabályokat, hiszen tudják, ez csak átmeneti, előbb-utóbb minden helyreáll.

Kovács Erika két gyermek édesanyja, ő aggódik az iskolakezdés miatt, mint mondta, napirenden van abban a tekintetben, hogy miként védekezzenek a vírus ellen, mégis tart attól, hogy a gyerekei vagy a tanítók nem figyelnek oda.

– Látom a szülőtársak aggodalmát, hogy mi lesz, ha maszkot kell hordani, plexifallal választják el a gyerekeket, és nem labdázhatnak, de véleményem szerint inkább az a kérdés, hogy tényleg megvédi őket az iskola a vírustól? Odafigyelnek rájuk, hogy megfelelően hordják a maszkot, fertőtlenítsék a kezüket, és tényleg betartsák a távolságot? Számomra ezek a legfontosabb kérdések, és nem tudom, bízhatok-e az oktatási rendszerben – mondta az édesanya.

Az iskolapszichológus szerint egészen biztosan okoz változást az a helyzet a gyerekek életében, de nem minden változás rossz, és ezt kell szem előtt tartani, mert akkor könnyebb elengedni a szülői félelmeket is.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. szeptember 3., 18:50
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Ezt a baromsagot meg valaki tenyleg elhiszi, hogy a gyerekeinknek a legjobb az egesz napos maszkviseles meg halalig fertotleniteni a kezeket meg tavolsagtartas ?