Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Harc az oltásellenesség ellen

Harc az oltásellenesség ellen Életmód

Ethan Lindenberger még csak 18 éves, de már most kőkeményen kampányol a védőoltások mellett. Először is kiharcolta, hogy – anyja akarata ellenére – beoltsák, most pedig már az oltásellenes mozgalmak terjedése elleni küzdelem élharcosának számít.

Hirdetés
Hirdetés

„Az üzenet pofonegyszerű: a félretájékoztatás nagyon veszélyes. A félretájékoztatott emberek nem rossz emberek. Csak téves információkat közöltek velük. Ezért küzdenünk kell méghozzá úgy, hogy a helyes információt osztjuk meg velük” – mondta.

Ethan részt vesz a brüsszeli globális oltás-konferencián. A védőoltásokkal szembeni szkepticizmus az elmúlt néhány évtizedben nőtt meg ugrásszerűen Európában. Franciaországban az emberek csaknem fele, 45 százalék gondolja úgy, hogy az oltóanyagok nem biztonságosak. Őket követik a görögök és a horvátok a kétkedésben.

Az oltásellenes kampányok fő platformja pedig a közösségi média. Mindezzel a helyes információ kiemelésével és a téves tartalom elrejtésével lehet felvenni a harcot.

„Ez azt jelenti, hogy a téves tartalom ugyanott van, de nehezebb megtalálni. Per pillanat ez az egyetlen működő módszer a cél elérésére” – magyarázza Maud Sacquet, a Mozilla böngésző illetékese. Az állítás térnyerése, miszerint az oltásoknak komoly mellékhatása lehet, évtizedekkel vetette vissza a betegségmegelőzést.

Az EU és a WHO együtt dolgozik a folyamat megállításán. A vakcinák teljesen biztonságosak. A gyermekeknek készült oltóanyagok túlnyomórészt régóta alkalmazott anyagok, 40-50 éve adják be az emberek millióinak, Európában, a világon mindenütt. Emberek millióinak életét mentették már meg” – mondta a WHO illetékese, Patrick O’Connor.

Az idő sürget, hiszen jelenleg számos európai országban van terjedőben a kanyaró és a rubeola.

(euronews)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások