Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Gulyás

Gulyás Életmód

Habár a gulyás nevű eledelünk keletkezése fölött – a gőz mellett – a történelem köde kavarog, bizonyítottan híressé az 1700-as évek végén vált, kalapos királyunk, II. József jóvoltából, válaszként a magyar nemzet (nevezzem inkább nemesnek?) ősi alkotmányát és érzékenységét mélyen sértő rendeleteire.

Ekkor lett a magyarság egyik szimbóluma. Nevét a szarvasmarhákat őrző gulyásokról kapta, számomra megfejthetetlen rejtélyként, ugyanis ők marhát csakis élő állapotban, négy lábon állva láttak, bogrács aljában semmiképp (a hús megfizethetetlensége miatt). Vicces az, hogy akkoriban a porcelán tányérokon sem igen tűnt fel, mégis ezt kiáltották ki a legmagyarabb ételnek. A leghitelesebb verziónak a bográcsban készített gulyást tartják. Magyarország minden területének saját gulyásfajtája van, de állagát tekintve a leves és a főzelék között helyezkedik el, és marhahúsból, paprikából, murokból, krumpliból, fűszerekből áll.

Ilyen télvégi napokon gulyásleves fő a konyhámban, mely 800 g marhalábszárt, sertészsírt, 250 g vöröshagymát, 2 gerezd fokhagymát, 150 g paprikát, 1,5 kg krumplit, 1 kávéskanál szárított zellerlevelet, fűszerpaprikát, köménymagot, sót, borsot és 100 g csipetkét tartalmaz. Végezetül, üzenem Józsefnek, a továbbiakban rendeletek helyett meleget (melyet fény és színek követnek) hozzon!

Berszán-Árus Csilla

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. március 10., 14:42
    ÉRTÉKELÉS: 1

    1.A gulyásleves eredetileg egy egyszerű eledel volt ,amikor még a magyar törzsek vándoroltak .A gulyákat is hajtották saját élelmezésükre.Füszerként helyi vad füszereket használtak,akkor nem volt se bors ,se paprika ,se krumpli.
    2.A gulyások is főzhettek és ehettek marhahúst mert bizony akkor is volt kényszervágás -vagy eltörött a lába vagy más okból.Mert van egy mondás…aki közel van húsos fazékhoz…
    3.Sok mindent be akartak tiltani ,de végül nem sikerült…a g.levesen kívül volt még a tárogató(a kurucz világban) majd Erdélyben 1920 után ki akarták írtani az erdélyi kopót.(Ez csak egy kis köret volt.)