Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fenyves

Fenyves Életmód

Az elmúlt hétvégen két esemény is borzolta kisvárosunk, Gyergyószentmiklós lakóinak kedélyét (az empatikusabbakét mindenképp). Kiderült, hogy vezetőink (kik – tisztelet a kivételnek – azt sem tudják, hogy merre van a ló feje) a város határától köpésnyire egy esetleges bánya megnyitásáról tárgyaltak, külföldi befektetőkkel, másnap éjjel pedig egy medve tönkretette egy családi vállalkozás pisztránggal teli medencéit.

A sokszáz (netán ezer? – meg sem tudom tippelni) pisztráng úgy semmisült meg (netán úszott el a Békényen, már, ha sikerült eljutniuk odáig), ahogy az utódaink jövője, ha egyetlen értékünket, az otthonunkat övező hegyeket aprópénzért eladjuk. A két eset szorosan összefügg, ugyanis a medvék lakhelyét, a fenyveseket már sikeresen megbolygattuk, azt pedig, hogy egy kivájt hegy gyomrában élelmet leljenek, enyhén szólva, kétségesnek tartom, ezért még gyakrabban fogják látogatni a lakott területeket, erejükkel és nem túl civilizált viselkedésükkel téve tönkre sok év munkáját.

A medveügy megoldását nem látom (sajna, azok sem, akiknek ez lenne a dolga), a bányanyitásét annál inkább: mindenáron meg kell akadályoznunk! Amíg még zöld a pázsit, fenyő áll a domboldalon, és gombák a lombok alatt! Mert mindezek élelmet és szállást adnak nekünk, és az utánunk jövőknek is. A pénz elfogy, a fű, a fa, az erdei gyümölcsök, gombák folyamatosan nőnek. Ha ezt egy városvezető nem látja, akkor nekünk, lakóknak kell rámutatnunk erre, amennyiben meg erre nem vagyunk képesek, csak azt kapjuk, amit érdemlünk.

Míg e gondolatok kergetőztek fejemben, a kezem sem állt meg, finom rókagombapörkölt főtt, melyet ugyan akadályoztatás miatt nem jómagam szedtem, de míg igen, mezei virág is került mindig az Édesapám sírjára. Végső következtetésként: ki elődeit, utódait nem tiszteli, egyen szienitet!

Berszán-Árus Csilla

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük