Felhívás!

Évi 4,5 billió cigarettacsikket dobnak el

Évi 4,5 billió cigarettacsikket dobnak el Életmód

A STOP amerikai dohányzásellenes csoport szerint a világ 1,3 milliárd dohányosa évente mintegy 4,5 billió cigarettacsikktől nem megfelelő módon szabadul meg. Ily módon a csikkek a leggyakrabban a környezetbe kerülő szemetek a bolygón.

A hatalmas hulladékmennyiség is csak egy része a dohányipar okozta környezeti kárnak, a dohány ugyanis kivágott erdők helyén nő, a termékek előállítása pedig tönkreteszi a talajt, szennyezi a levegőt, a földet és a vizet.

A STOP szervezetet Michael Bloomberg amerikai milliárdos 2018-ban alapítottta a dohánygyárak elleni küzdelem céljával. A csoport szerint évente fák milliárdjait vágják ki annak érdekében, hogy cigaretta készülhessen, és a dohányipar felel a globális fakitermelés 5 százalékáért.

A szervezet becslése alapján a cigarettacsikkek adják az óceánokból összegyűjtött hulladék 20 százalékát.

A csikkekből származó kémiai anyagok elég mérgezőek ahhoz, hogy megöljék az ezeknek 96 órán át kitett halak 50 százalékát.

A kár vélhetően egyre nagyobb lesz, ahogy az elektromos cigaretták népszerűbbé válnak. Az elektromos eszközök hulladéka ugyanis jóval komolyabb környezeti veszélyt jelent, mint a cigaretta, mivel fémeket, áramköröket, egyszer használatos műanyagpatronokat, akkumulátorokat és a folyadékokban mérgező kémiai anyagokat tartalmaznak.

Amellett, hogy károsítja a környezetet, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai alapján a dohányzás évente nagyjából 8 millió embert öl meg világszerte, és jelentős egészségügyi költségeket generál.

(MTI)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.