Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

ENSZ: veszített erejéből az AIDS elleni globális küzdelem

ENSZ: veszített erejéből az AIDS elleni globális küzdelem Életmód

Az AIDS elleni küzdelem veszített erejéből – figyelmeztetett kedden az ENSZ, hozzátéve: bár vannak országok, amelyek nagy előrelépéseket tettek e téren, aggasztó mértékű növekedéseket jegyeztek fel 2010 óta a HIV-fertőzések számával kapcsolatban az olyan térségekben, mint Kelet-Európa, Közép-Ázsia, az arab országok vagy Latin-Amerika.

Hirdetés
Hirdetés

A világon jelenleg csaknem 38 millió HIV-fertőzött él, és mindössze kétharmaduk jut hozzá antiretrovirális kezeléshez – áll az ENSZ AIDS-ellenes programjának (UNAIDS) legutóbbi éves globális, 2018-ig aktualizált adatokat tartalmazó jelentésében, amelyet kedden mutattak be a Dél-afrikai Köztársaságban. Az ENSZ becslései szerint 2018-ban 1,7 millió ember fertőződött meg HIV-vírussal, és mintegy 770 ezren haltak bele AIDS-szel kapcsolatos betegségekbe.

A 2018-as HIV-fertőzésekre vonatkozó adatok 16 százalékos csökkenést mutatnak a 2010-es mutatókhoz képest. Ugyanebben az időszakban az AIDS-hez köthető halálesetek aránya 33 százalékkal csökkent, valamint sikerült elérni, hogy a HIV-vírussal fertőzött várandós nők 82 százaléka kezeléshez jusson (ez utóbbi mértéke mintegy 90 százalékos növekedést jelent 2010-hez képest), aminek következtében 41 százalékkal csökkent a fertőzött gyerekek aránya.

Nő a fertőzések száma

Az ENSZ-program azonban különös aggodalommal figyeli a fertőzések számának növekedésével kapcsolatban 2010 óta készített feljegyzéseket a világ több részén. Ezek szerint Kelet-Európában és Közép-Ázsiában 29 százalékkal, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában 10 százalékkal, és Latin-Amerikában 7 százalékkal nőtt a HIV-fertőzöttek aránya.

Csökken a halálesetek száma

Az UNAIDS szerint a HIV-fertőzések és az AIDS-szel kapcsolatos halálesetek globális számának csökkenését leginkább az – a betegség által a világon a leginkább sújtott – Afrika déli és keleti részén tett erőfeszítések segítik elő. Az olyan országokban, mint például a Dél-afrikai Köztársaságban – amely egyike az AIDS által leginkább sújtottaknak – az újabb fertőzések és az azokhoz köthető halálesetek mértékét mintegy 40 százalékkal sikerült csökkenteni az elmúlt nyolc évben.

A világszervezet szakértői ezenkívül sajnálkozásuknak adtak hangot a betegség elleni küzdelem finanszírozásának csökkentésével kapcsolatban a 2018-as év folyamán.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük