Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Egy nap a nyomdában

Egy nap a nyomdában Életmód

Kézdiszentléleken jártunk, hogy nézzük meg, hogyan is telik egy átlagos nap egy vidéki digitális nyomdában (Polart Print), illetve kérdésekkel bombáztuk Dávid Jankát, a nyomda vezetőjét. Örömmel nyugtázta, hogy 2017-es megalakulásuk óta mekkora fejlődésen mentek át, a magánszemélyek mellett több intézmény és cég is mellettük döntött. Hangsúlyozta, jelenleg a csapatot bővítenék, hogy ügyfeleik még elégedettebbek lehessenek.

Hirdetés
Hirdetés

– Milyen feladatokat lát el egy digitális nyomda?

– A legegyszerűbb feladatoktól kezdve – gondolok itt fénymásolatok készítésére –, akár a kültéri molinókig, de emellett a fényképezéstől a nyomtatásig, különböző ajándéktárgyak elkészítéséig mindent elvégez.

– Hogyan telik egy nap? Kik keresik fel, és melyek a legnagyobb kihívások?

– Eléggé zsúfoltak a napjaink, ennek az is az oka, hogy kevesen dolgozunk a nyomdában, hiszen kis magánvállalkozásként működünk. Szeretnénk is bővíteni a csapatot. Reggel kilenckor kezdünk, áttekintjük a napi feladatokat, átbeszéljük a legfontosabb munkákat és indulhat is a nap. Délelőtt leginkább grafikai tervezéssel foglalkozunk. Nagyon sok érdekes kéréssel fordulnak hozzánk ügyfeleink: vászonképek készítése, telefontokokra, pólókra, bögrékre, párnákra való nyomtatás, illetve különböző évszakos ajándékok (húsvéti és karácsonyi díszek, nőnapi és anyák napi ajándékok stb.) elkészítése.

– Kisvállalkozásként, vidéki településen mennyire éri meg fenntartani egy digitális nyomdát?

– Teljes mértékben megéri. Nagyon sok céggel és intézménnyel dolgozunk együtt, habár erre az elején nem számítottunk. Megemlíteném a Vigadó Művelődési Házat, a Transilvania Brókert, emellett taxis társaságok, virágüzletek, a Zabola Estate, helyi intézmények és kisvállalkozók bizalmát is élvezzük. Bár sokan úgy vélik, egy városi nyomda többet teljesít, mint egy vidéki, nem győzöm hangsúlyozni, hogy nagyon sok megkeresésünk van, egyre több helyről.

– Gondolták volna a nyitáskor, hogy ilyen rövid idő alatt ekkora lesz a fejlődés?

– Bíztunk benne, hogy a magánszemélyek mellett legalább ennyi intézménnyel és céggel dolgozunk majd együtt, és szerencsére ez sikerült is. Hálásak vagyunk érte.

– Milyen nehézségekkel szembesülnek?

– A munkaerőhiány, a gépek karbantartása is sokszor okoz gondot, valamint a szezonális nyomás, úgymint a karácsonyi és húsvéti őrület, nőnap vagy éppen anyák napja.

– Milyen technikai felszereléssel dolgoznak?

– Utolsó generációs gépekkel, a legmodernebb technológiával dolgozunk, és ez érvényes a gépen futó programokra is.

– Ha valaki itt szeretne dolgozni, mit kell tudnia? Mik az elvárások?

– Elsősorban emberséget, pontosságot, dinamizmust, jókedvet és csapatmunkát. És természetesen szakmai tudást.

– Mi a legfőbb cél?

– A fejlődés, hogy mindig szebb és újabb dolgokat tudjunk nyújtani ügyfeleinknek, az ő elégedettségük számunkra az első és legfontosabb.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások