Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Zenész, tanár, mentor

Zenész, tanár, mentor Cseperedő

A szakmákat bemutató sorozatunkban Kovács Janka Hanna, a Plugor Sándor Művészeti Líceum zenetanára mesél arról, hogy milyen körülmények játszottak közre abban, hogy ezt a hivatást választotta.

Kovács Janka Hanna sokrétű tevékenységet folytat. A Plugor Sándor Művészeti Líceumban tanít zeneelméletet, formatant, összhangzattant és kórust a zene tagozaton, illetve ének-zenét a rajz és dráma tagozatosoknak, az idei tanévtől pedig osztályfőnöki munkát is vállalt. Az Írisz Ház és a United by Music Alapítvány önkénteseként a  fogyatékkal élő fiatalok zenei nevelésével foglalkozik. Ezek mellett a Laudate Kamarakórusban és a Pro Musica Kamarakórusban is énekel.

Már kisdiákként eldöntötte, hogy tanár lesz, s álmát valóra is váltotta.

– Ötödik osztályos koromban villant be először, hogy tanár szeretnék lenni, aztán ez a gondolat egyre erősödött és határozottabbá vált, így érettségi után a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémiára felvételiztem, ahol muzikológia szakon végeztem mind az alapképzést, mind a mesterit. Az egyetemi évek alatt azonban más is megfordult a fejemben, például a kolozsvári filharmónia kórusában énekelni, mivel a kórus karvezetője az egyetemen is tanított. Vonzott ez a pálya is, de nem volt szabad hely. Próbálkoztam az egyetemi könyvtárba is, de a versenyvizsgán az ellenfelem bizonyult jobbnak. Így a tanári pályánál maradtam, nagyon szeretem a munkámat, szeretek a gyerekekkel/diákokkal foglalkozni, így egyáltalán nem csüggedek, hogy a másik két variáns nem jött össze, mert úgy érzem, hogy ez így kellett történjen, nekem az iskolában van a helyem – mesélte Kovács Janka Hanna.

Hirdetés
Hirdetés

Kevés szabályt felállító, de azok betartását elváró, szigorú tanárnak tartja magát

– Úgy gondolom, hogy fontos néhány szabályt lefektetni ahhoz, hogy megfelelően tudjunk együtt dolgozni a diákokkal az ő fejlődésük érdekében. A visszajelzések alapján a diákjaim szeretik az óráimat, jól érzik magukat, s annak ellenére, hogy szigorú vagyok, próbálok családias hangulatot megteremteni a tanórákon. Szünetekben mindig a rendelkezésükre állok, meghallgatom őket, ha valami problémájuk van, és igyekszem tanácsokkal ellátni őket – magyarázta.

Meglátása szerint egy jó pedagógus, nem csak leadja a leckét, hanem elmagyarázza a tananyagot, olyan nyelvezetet használ, amelyet a diákok értenek, és közben nevel is.

– Arra kell figyeljen egy tanár a legjobban, hogy egy osztályban, vagy csoportban mindenki megértse az anyagot, ezért többféleképpen kell megközelíteni az adott témát. A szakma szépségét a diákok mosolya, arckifejezése, visszajelzése adja, amikor látszik rajtuk, hogy értik miről beszél a tanár, és sikerélményük van, hogy a házi feladatokat önállóan meg tudják oldani, több-kevesebb hibával. A járvány miatt kialakult helyzetben egyre többször találkozunk olyan problémákkal, amelyekre eddig nem is gondoltunk, de igyekszünk ezekre megoldást találni, pozitívan hozzá állni a dolgokhoz – tette hozzá.

Kovács Janka Hanna 2017-ben kapcsolódott be az Írisz Ház munkájába, s azóta rendszeresen támogatja, mentorálja a tehetséges fiatalokat.

– 2017 márciusában a húgom, Kovács Dorottya kért fel, hogy az Írisz Ház zenekarának, az Írisz Bandnek segítsek k felkészülni az Outsider Music Festre. Kezdetben tele voltam szorongással, hiszen addig még nem foglalkoztam fogyatékkal élőkkel, de az első találkozáskor nagyon jó szívvel fogadtak, így összebarátkoztunk, és sok szép közös élményben volt részünk. 2018-ban jegyezték be a United by Music Romania Alapítványt itt, Sepsiszentgyörgyön, azzal a céllal, hogy fogyatékkal élő fiatal zenészeket támogasson a zenei nevelésben és oktatásban. Rá egy évre kért fel Olcsvári Tünde elnök (az Írisz Ház pszichológusa) és Orosz Anna projektmenedzser, hogy mentoráljam azokat a fiatalokat, akik részt vettek a válogatáson, és a Talent Show-n bejutottak a legjobbak közé. Ezekből a fiatalokból alakult egy rockzenét játszó zenekar, a Music Mania. Hárman mentoráljuk őket: a zenekarvezető Szabó István, aki a hangszeresekkel foglalkozik, valamint a húgommal az énekeseket fejlesztjük – magyarázta

A feltöltődést a zene jelenti számára.

– A zene mindenen átsegít. Mikor megtartok egy órát az iskolában, és látom, hogy a diákok jól érezték magukat, az örömmel tölt el, és tudom, hogy a munkám gyümölcsözni fog. Az Írisz Házba sokszor az iskolából rohanok, fáradtan, de amikor leülünk a hangszerek mögé, és egy dalt eljátszunk közösen, az jó érzéssel tölt el. Az a mindennapi szeretet, amit kapok mind a diákjaimtól, mind a fogyatékkal élőktől, segít nekem abban, hogy újult erővel és vidáman kezdjem a napot – fejtette ki.

Arra a kérdésre, hogy ha most lenne tinédzser, milyen szakmát választana, mosolyogva válaszol.

– Lehet, hogy a telefon és internet világa vonzana jobban, de úgy gondolom, hogy a zene az mindenképp részese lenne az életemnek – szögezte le.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük