Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Zenés-táncos előadások

Zenés-táncos előadások Cseperedő

A kovásznai Tanulók Klubjának táncköre sikerekben gazdag 2017-es évet tudhat maga mögött. Legutóbb, a Tél dala címmel mutatták be ünnepi műsorukat a helyi Művelődési Központban, ahol a kis- és nagydiákok mellett az óvodás csoportok is felléptek.

Az intézmény reprezentatív tánccsoportjai: a La Fiesta, a Diversity és a Funny Girls számos országos versenyen vettek részt, amelyekről több I., II. és III. díjjal tértek haza. Egyre több fiatal mutat be szóló vagy duett táncot, és a kisebbek is haladnak, fejlődnek, tehát az utánpótlás biztosítva van.

– A La Fiesta és a Diversity tánccsoportokból sokan más településen tanulnak tovább, de a nagyobb rendezvényeken, versenyeken részt vésznek. A gimnazistákból álló Dominó csoport egyre nagyobb tapasztalatra tesz szert, ami előnyt jelent majd a versenyeken. Nagy öröm számomra, hogy az óvodások és elemi osztályos tornászok is nagyon ügyesek és lelkesek, ahogyan a kicsi táncosok is. Az utánpótlással nem lesz gond – magyarázza Horváth Zita táncoktató.

A tánckör tevékenységét színesebbé, gazdagabbá tették az immár hagyományossá vált farsangi, nő-, anyák-, és gyereknapi, valamint karácsonyi zenés-táncos előadások, amelyeken a legkisebbektől a legnagyobbakig minden tánckörös gyerek színpadra lép különféle csoportos, egyéni vagy duett produkciókban. Idén is megszervezik a nagy népszerűségnek örvendő, óvodás, előkészítő és első osztályos gyerekek Mini Barbie Show versenyét, és a 18. Kovásznai Források nevet viselő, immár nemzetközi szintű néptáncversenyt.

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük