Felhívás!

Ünnepre készülnek Orbaiteleken

Ünnepre készülnek Orbaiteleken Cseperedő

Az orbaiteleki Horváth Károly elemi iskolában mozgalmas volt az adventi időszak (képünk). A tanintézmény első és harmadik osztályos kisdiákjai díszeket készítettek, mézeskalácsot sütöttek, kicsinosították tantermüket, karácsonyi énekeket tanultak, és készülnek a betlehemes előadásukra.

Pap Izabella tanítónő kis tanítványai szorgalmasan dolgoztak, illatos asztali díszeket készítettek fenyőágból. Az osztályban álló adventi koszorú lobogó gyertyái hirdetik, hogy rohamos léptekkel közeledik a karácsony. Ha ünnep van, akkor süteményben sem lehet hiány, így gondoltak egyet és mézeskalácsot sütöttek.

A tészta összeállításában, kinyújtásában, megformálásában és a díszítésben a fiúk és lányok egyaránt kivették a részüket.

– Nagy segítséget nyújtottak a mézeskalácssütésben a szülők, nagyszülők is. Tavaly is készítettünk süteményt, s az idén is nagyon finomra sikerült. Kóstolgattuk sütés közben, de azért maradt bőven, minden családnak jutott belőle – magyarázta Pap Izabella tanítónő.

A diákok szorgalmasan próbáltak, december 24-én este a református templomban betlehemest mutatnak be. A jelmezek elkészültek, a szöveget és a dalokat mindenki megtanulta. Az osztályban készített karácsonyfadíszekkel a település kis parkjának a fenyőit öltöztetik ünnepi díszbe, ahogyan tették az elmúlt évek során is. 

 

A tél dalai

A Kovásznai Tanulók Klubja Domino, Kankalin és Funny Girls tánccsoportjai fellépésükkel tették színesebbé a Kovászna város Polgármesteri Hivatal és a Művelődési Ház által szervezett karácsonyi rendezvényeket. December 21-én  18 órai kezdettel tartják a Tanulók Klubja hagyományos, A tél dalai nevet viselő zenés-táncos karácsonyi előadását a Művelődési Központban, melyre szeretettel várják az érdeklődőket, a szülőket, nagyszülőket.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. december 20., 10:15
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Ideje szót ejteni Kovásznai óvoda,kicsi iskola mellet müködő panzió müködési elveiről ! Évek óta az élelmiszer tisztasági alapszabályokra fittyet hányva, a mellette lévő kocsmában pucoltatják a zöldségekett,krumplit,sárgarépát,hagymát stb. kihasználva a kocsmai alkalmazottak naívságát,miközben kisiskolásoknak szolgálnak fel ,vendégmunkásokat ,valamint idalátogató idegen vendégek egészségét kockáztatják nap mint nap !!! Szégyen ,hogy ennyire lealcsononydnak egyes munkáltatók,kérem az illetékes hatóságok lépjenek fel mihamarabb és tegyék a dolgukat !!!