Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Újra együtt a nagy csapat!

Újra együtt a nagy csapat! Cseperedő

Május 31-én, délután került sor a nagy sikernek örvendő, most már harmadjára megszervezett English is in the Air! (magyar fordításban: Angol van a levegőben!) elnevezésű angol nyelvű versenyre a nagyajtai Kriza János Gimnáziumban.

Idén is szép számban, (közel 50 részt vevő diák) gyülekeztek az angol nyelv kedvelői a szomszédos Középajtáról, Bölönből, Bölönpatakból, a helyi Nagyajtáról és Gidófalváról. Nagy örömünkre szolgált, hogy idén is csatlakoztak roma gyerekek, akik annak ellenére, hogy románul beszéltek, megtalálták a közös hangot a többi gyerekkel.
A verseny célja – ahogy az elnevezése is jelzi – a tanulók figyelmének felhívása arra, hogy az angol nyelv tudása, birtoklása létfontosságúvá vált, körbevesz minket, benne van a levegőben. A versenyt szervező tanárok – Akácsos Katinka és Gergely Ildikó, a helyi iskola angol és német nyelv szakos tanárai – is fontosnak tartottuk ezt az év végi felmérést, számot adva egész éves munkánk eredményességéről.
Nagy örömünkre szolgált, hogy más iskolák tanárai és diákjai is nagy lelkesedést mutattak a versenyünk irányt. A verseny 3-8. osztályosoknak lett szervezve, és az egész éves tananyag fontosabb fejezetei köré csoportosítottuk a kérdéseket és tételeket. Elsőként a hallás utáni értés, majd a nyelvhasználat (szókincs és nyelvtan), az értő olvasás, valamint az íráskészség került felmérésre. E három készség fejlesztésére fektetünk hangsúlyt angol órákon, ebből kifolyólag lett ez az alapszerkezete a versenynek is.
A megérkezés után a helyi tanárok köszöntötték a résztvevőket. Az írásra szánt idő a 3-4. osztályosoknál egy óra, a gimnazistáknál másfél óra volt. Idén bevezettünk egy verseny utáni Have fun with English! elnevezésű tevékenységet, amit a verseny lejártával a gyerekek a friss levegőn kedvükre, akár a fűben ülve, vagy a padokra kényelmesen elhelyezkedve is elvégezhettek. Érdekes és kreatív angol feladatok kerültek napirendre, mint keresztrejtvényfejtés, puzzle, történetalakítás, nyelvtörők olvasása, kakukktojás keresése, kreatív rajz szerkesztése, történetírás stb. Jó volt látni a buzgólkodó gyerkőcöket, ahogy színeztek, ötleteztek, vagy éppen kreatív rajzuk alapján, történeteket írtak. Voltak, akik hamarabb érkeztek, és már a verseny előtt feladatokat oldottak meg.
Minden gyerek egy részvételi oklevelet és egy nyalókát kapott ajándékba, utalva ezzel a gyereknap közeledtére. Minden korosztályban 1., 2., 3. helyezést és dicsérő oklevelet osztottunk ki. A nagy lelkesedéssel besegítő kolléganőknek – Molnos Ildikó-Máriának, Sikó-Szabó Edina Abigélnek és Molnár Tímeának – ezúton is megköszönjük a felügyelésben vállalt szerepüket, és a dolgozatok kijavításában nyújtott segítséget. Továbbá köszönet illeti iskolánkat, támogatónkat és a helyi tanácsot minden segítségükért. Kedves angolt kedvelő diákok!
Köszönjük a részvételt és a sok plusz feladatmegoldást, amit a jobb eredmény elérése céljából elvégeztetek. Never forget and keep in mind: English is in the Air!
Akácsos Katinka,
angol-német szakos tanárnő

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük