Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tehetséges zabolai diáklány

Tehetséges zabolai diáklány Cseperedő

A zabolai Szigyártó Andrea első helyen végzett a 28. Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz–Földtan Verseny megyei fordulóján, és továbbjutott az országos döntőre. A Terra verseny megyei harmadik helyezettjeként is meghívást kapott az országos megmérettetésre. A hetedikes diáklánnyal és felkészítő tanárával, Varga Évával a versenyről, a következetes, kitartó munkáról és a tervekről beszélgettünk.

– Andrea csendes, lelkiismeretes és kedves tanítvány. Nem könnyű megfejteni titkát, szűkszavú és nem mindig sikerül igazából „belelátni”, de úgy érzem, most már hatékonyabban tudunk együtt dolgozni – jellemezte diákját Varga Éva tanárnő.

A 7-8. osztályosok számára szervezett Teleki Pál-verseny kemény felkészülést igényel. Rengeteg ismeretet kell elraktározni, nagyon sok térképgyakorlatot kell végezni, kapcsolatokat keresni ok és okozat között. Időigényes, de érdekes és olyan új világba vezeti a tanulót, ahol a természet adta csodák mellett más kultúrák, életmódok megismerése felkelti a tudásvágyát. Mindig talál valami újat, valami meglepőt, és akkor jön a „nézzek csak utána”. Andrea pedig szorgalmas, mindig igyekszik teljesíteni a feladatokat.

– Leggyakrabban egyedül dolgozik, régebbi teszteket old meg, Facebookon közlöm a tennivalókat, majd időnként megbeszéljük azokat a komolyabb fennakadásokat, amelyek bővebb magyarázatot igényelnek. Komolysága, lelkiismeretes hozzáállása, felelősségtudata nagy előnyt jelent számunkra – emelte ki a pedagógus.

Hirdetés
Hirdetés

– Az igazat megvallva rengeteg segítséget kaptam a földrajztanárnőtől, aki sok plusz órát és felkészítőt tartott nekem, és nagyon sokat gyakoroltunk együtt, ahhoz, hogy most ezen a szinten legyek. Mindig biztatott és bátorított, hogy mennyire ügyes és mindenre képes lány vagyok. Amikor kimondták a nevem, nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek örömömben. Számomra ez a siker a legfelemelőbb érzés. Amikor kilépek az iskola folyosójára, és mindenki gratulál, vagy amikor a tanárnők és tanárok dicsérő szavait hallom, az egy leírhatatlan nagy büszkeség és öröm, ami feldobja az ember egész napját, sőt egész hetét – kapcsolódott be a beszélgetésbe a diáklány.

– Amikor sikert érnek el a diákjaim, gyerekesen mondva, fülig ér a szám – mondta mosolyogva a tanárnő.

Andreának egy ajándékba kapott földgömb keltette fel az érdeklődését a földrajz iránt.

– Amikor kisiskolás koromban ajándékba kaptam egy földgömböt a szomszéd tanárnőtől, nagyon elcsodálkoztam csupán azon, hogy a Föld kerek. Amikor gimnazista lettem, imádtam és csodálattal hallgattam, hogy a tanárnő mennyi fontos és érdekes információt tud a Földünkről. Ahogy teltek a földrajzórák egyre több új dolgot tudtam meg. Egy idő után alig vártam ezeket a tanórákat, hogy még többet tudjak meg a csodálatos és egyben titokzatos bolygóról, amin élünk. Mindig is vonzott az, hogy mennyire más az éghajlat, a növényzet, az állatvilág, a domborzat, és hogy mennyire különbözőek az emberek a Föld más részein – magyarázta.

A hetedikes diáklány a földrajz mellett matematikából is jól teljesít, gőzerővel készül a vidéki diákok számára szervezett matematika olimpiász megyei szakaszára, valamint a római katolikus hittanversenyre. Nem meglepő módon a kedvenc tantárgya a földrajz és a matematika, de a románt, az angolt, a történelmet és a hittant is szereti. Kevés szabadidejében olvas, sok időt tölt a húgával, hétvégenként pedig a családdal kirándul, ugyanis imád utazni.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
    • User
      Dátum: 2020. március 6., 21:45
      ÉRTÉKELÉS: 9

      Senki sem kérdőjelezi meg azt, hogy Andrea hova valósi, de a megyei versenyen Zabolát képviselte, mert a zabolai iskola diákja. Az országos versenyen már Kovászna megyei lesz, mert Kovászna megyét képviseli. Ha a nemzetközi szintre is továbbjut, ott már romániai lesz, mert Romániát fogja képviselni.
      Az iskolai versenyek szabályai sem térnek el más versenyek szabályaitól. Például, ha az OSK focistája vagyok, akkor Szentgyörgyöt képviselem még akkor is, ha Afrikában születtem.