Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szünidős emlékek

Szünidős emlékek Cseperedő

Végre itt a nyár, a pihenés, a feltöltődés ideje. A mai felnőttek is nosztalgiával gondolnak vissza a nyári szünidőre. Sorozatunk első részében Péter Kinga, a Váradi József Általános Iskola tanítónője osztaj meg velünk vakációs élményeit.

– Egy Wass Albert-idézettel kezdem az emlékezésem: „Az ember felébred reggel, és élni kezdi az idő millió kis tarka fejezetét. S ahogy telik a nap, az idő mindig jelent valamit, mindig hoz valami újat és meglepőt az ember életébe. Percről percre fűződnek egymásba a történések gyöngyszemei s… még akkor is, amikor semmi sem történik, maga az időben rejlő lehetőség elég ahhoz, hogy érdekessé tegye az életet. A váratlanra való várakozás teszi az ember éle­té­ben izgalmas élménnyé az időt.”

Hirdetés
Hirdetés

Kisdiákként számomra a vakáció a táborozások heteit jelentette. Akkor sok szaktábor volt, matematika-, fizikatáborokban vettem részt. Elég komoly szervezéssel, szaktanárok felkészítésével zajlottak ezek. Pro Natura-táborokban voltam, ahol a növények, gombák, fák ismeretével gazdagodtam. Olyan tudás birtokába jutottam, hogy ma is ebből élek. A mező növényeinek a neve, a gyógynövények ismerete ma sem újdonság számomra. Az akkori Pionírok Háza (ma a Tanulók Palotája) szervezésében gokart szakkörre jártam, és ennek keretében szintén versenyeken, különböző rendezvényeken képviseltük a városunkat. Mindig szerettem a kihívásokat, és ez ma sincs másképp. Szeretem, ha pörög körü­löt­tem az élet. Az elcsendesedést a vakáció alatt a gelencei nagyszüleimmel tapasztalhattam meg. Ott a szeretetteljes gondoskodás mellett sok érdekes tapasztalatra tehettem szert. Kertészkedés, gazdálkodás, takarás, erdőben barangolás is színesítették a napjainkat – mesélte a pedagógus.

A kedvenc játéka a hétkövezés volt, amely során 7 lapos követ kellett gyűjteni, és úgy felrakni egymásra, hogy a legnagyobb alul, a legkisebb felül legyen.

– Az egyik csapat kapott egy labdát, és azzal le kellett döntenie a tornyot. A másik csapat el kellett szaladjon az ellenfeleitől, hogy ne tudják megdobni, de közben a tornyot is fel kellett építeniük. Ha valakit megdobtak az kiesett a játékból – magyarázta.

A pihenés, kikapcsolódás mellett a vakációs feladatainak elvégzésére is szakított időt.

– Fontosnak tartottam, hogy a feladataim időben legyenek elvégezve. Igyekeztem már a szünidő kezdetén megoldani, elolvasni a házi olvasmányokat. A tanév végén még a tanulás lendületében talán könnyebben ment. Igyekeztem mindig naprakész lenni a feladataimmal – tette hozzá.

A közös családi nyaralás sem maradt el, sok esetben barátokkal együtt pihentek, szórakoztak.
– A lehetőségek sokkal korlátozottabbak voltak, de a Fekete-tengeren töltött nyaralásaim a legkedvesebb emlékeim közé tartoznak. Sokkal több sátorozási emlékem van, mint amennyit ma én tudok gyerekeimnek nyújtani, hisz Erdély tájait sokszor bebarangoltuk – emelte ki.

Középiskolásként felejthetetlen élményt nyújtottak számára a Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor napjai.

– Ezeken a rendezvényeken nagy csapatban vettünk részt, sátoroztunk, magunk főztünk, sokat túráztunk. Családi neveltetésemből adódóan hitben élő embernek tartom magam, már akkor szívesen vettem részt az évente megrendezett Csíksomlyói Ifjúsági Találkozón. Ezek az események meghatározó állomásai az életemnek.

A mai vakációk sokkal több lehetőséget kínálnak a gyerekeknek. Bőven van választék a gyerekek számára, annak ellenére néha a kényelmesebb lehetőséget választják, így a kütyük mögé bújva otthon maradnak. Fontos számomra, hogy a gyerekeink számára úgy válasszunk tevékenységeket, hogy ők is megtalálják a helyüket benne.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük