Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szórakozás, játékos tanulás

Szórakozás, játékos tanulás Cseperedő

Több mint száz gyermek vett részt a megyeszékhelyi Gyermekek Palotája idén harmadik alkalommal szervezett nappali táborában. Ezúttal az intézményt látogató gyerekek kapcsolódhattak be a június 28. és július 9. között, naponta 8-tól 14 óráig rendezett tevékenységekbe. A vakációs program célja tartalmas és hasznos időtöltést biztosítani a gyermekeknek, lehetőséget teremtve a barátkozásra, a kalandozásra.

A sokszínű tevékenységek mellett strandolást is magában foglaló, ingyenes nappali táborba 120, a Gyermekek Palotája köri tevékenységeire járó gyerek vett részt. A tevékenységeket vezető 10 pedagógus munkáját 10 gimnazista és 5 középiskolás diák segítette.

Hirdetés
Hirdetés

– Igyekeztünk úgy összeállítani a programot, hogy minden korosztály számára érdekes és szórakoztató legyen. Minden napnak más témája volt. A nap 8 órakor mozgással, tánccal indul, és 14 óráig tartott. Volt gyerekjáték tízpróbás ügyességi vetélkedővel összekötve, strandolás, kalandpark, néptánc, repülőmodellezés, gokart, kézimunka, babakészítés, animáció, játékos zeneoktatás, szóval színes volt a paletta és pedagógusaink komolyan vették a feladatokat. Egy picit a medve beleszólt a munkánkba, hisz tudva azt, hogy a medve nem játék így nem mertünk elmenni a Bíróné pusztájára kirándulni, helyette a vadászmúzeum tevékenységeit vettük igénybe, így csak kitömve láttunk medvét – mesélte Kerekes Jenő igazgató.

A táborozók nagy része elemista volt, akik kisebb csoportokba osztva vettek részt a tevékenységeken. A foglalkozások ingyenesek voltak, csupán a strandra és a sugásfürdői kalandparkba való belépőt kell fizetni a kisdiákoknak.

– Diákjaink örültek, jól érezték magukat, természetesen mindig van hely a tevékenységeink minőségi javítására. Úgy gondolom, még inkább a diákjaink igényeit kell szem előtt tartanunk, hiszen ők a főszereplők. A legnépszerűbb vakációs program a strandolás és a sugásfürdői kalandparkba tett látogatás volt, és ez arra késztetett, hogy az ősszel is szervezzünk ilyen jellegű tevékenységeket, akár délután vagy hétvégén. Csapatépítő jellege is volt a kéthetes programnak, hiszen kollégáink közösen oldották meg a feladatokat, közösen dolgozták ki a programot, és közösen örültek a sikereknek – tette hozzá Kerekes.
A Gyermekek Palotája pedagógus közössége már a következő tanévre készül.

– Ősztől nagyon sok kreatív-játékos, az iskolai tevékenységeket kiegészítő aktivitásokkal várjuk a kis- és nagydiákokat. Reméljük, a kirándulások sem maradnak el, versenyeken is részt tudunk venni, de gyárlátogatást is tervezünk. Olyan módszereket igyekszünk alkalmazni, amelyek motiválják a gyerekeket abban, hogy bekapcsolódjanak a köri tevékenységekbe, hogy sza­bad­idejüket hasznosan, játékosan tanulva töltsék el. További sok sikert, ragyogó gyermekszemeket kívánok kollégáimnak, diákjainknak jó vakációt, és várjuk vissza sok-sok újdonsággal, játékkal, feladattai – summázott az intézményvezető.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások