Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Színjátszóink jól szerepeltek

Színjátszóink jól szerepeltek Cseperedő

Három megye – Maros, Hargita és Kovászna – diákszínjátszói mutatkoztak be a 11. gyermekszínjátszó találkozó országos szakaszán, melynek a Váradi József Általános Iskola volt a házigazdája. Háromszéket hét csapat képviselte, közülük hatot díjazott a szakmai zsűri.

 

A találkozó első napján a legkisebbek, az elemi osztályosok mutatkoztak be összesen hét mesefeldolgozással. A zsűri szerint évről évre tetten érhető a fejlődés, egyre jobb rendezői megoldásokat felvonultató előadásokkal lépnek fel a csapatok. Minden darabban voltak kiemelkedő alakítások, voltak, akik meggyőző művészi játékuk vagy szép kiejtésük miatt érdemelték ki a bírálóbizottság elismerését.

Az elemiseknél a baróti Gyermekek Palotájának színjátszó csapata vitte el a pálmát A tök és a csikó című előadással ( elkészítő: Gaál Tünde ). A második díjon a Költői verseny a Négyszögletű Kerek Erdőben (a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás Általános Iskola, felk. Barta Enikő és Lukács Tünde) és A tizenkét csóka (a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum, felk. Kisgyörgy Katalin) osztozott, harmadik lett a Kacor király (a csernátoni Végh Antal Általános Iskola, felk. Rákossy Szidónia Anna). Dicséretesek: A főtt borsó (székelyszáldobosi ált. isk., felk. Ferencz Réka), Kerek tallér (Petru Maior Elméleti Líceum, Szászrégen, felk. Kiss-Miki Melinda) és Az ördög három aranyhajszála (Váradi József Ált. Isk., Sepsiszentgyörgy, felk. Péter Kinga).

A gimnazisták változatos előadásokkal jelentkeztek. A lírai hangvételű Ágnes asszony balladája nyomán készített színpadi produkció mellett volt modern mesefeldolgozás, a kamaszok életérzéseit bemutató, a problematikus szülő–gyerek-kapcsolatra rámutató előadás. A zsűri döntése nyomán a következő rangsor alakult ki: 1. hely Hová lettél kamaszkor? (a kőrispataki ált. isk., felkészítő: Kiss-Márton Rozália), 2. hely Ágnes asszony (Jósika Miklós Ált. Isk., Etéd, felk. Kiss-Márton Rozália). Dicséret: Pótvizsga (Petru Maior Elméleti Líceum, Szászrégen, felk. Dénes Magdolna). Harmadik díjat a zsűri nem osztott ki. A lemhényi diákok A szegény ember három foga című mesefeldolgozásért részvételi oklevelet vehettek át.

Prezsmer Boglárka színház-pedagógus zsűritag szerint a színjátszás lehetőséget teremt, hogy a gyermek védett környezetben, olyan problémával találkozhasson, ami a valós életben is előfordulhat. Játék közben megtanulja, hogyan kell ezt kezelje, hogyan kell erre reagáljon. Az már csak hab a tortán, hogy az előadás színházilag és szakmailag is olyan eszközökkel van megformálva, amelyek hitelesek igényesek és értékesek művészileg is. Ez a nagy hozadéka a gyermekszínjátszó találkozónak, fejtette ki.

A felkészítők, a csoportvezetők a szakmai fórum, a továbbképzés hiányát nehezményezték. Ezért kiemelten fontos számukra, hogy a találkozó keretében szervezett kiértékelőn, beszélgetésen a zsűri tagjaitól szakmai eligazítást, tanácsokat is kapnak.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük