Felhívás!

Szépnek látják Szentgyörgyöt

Szépnek látják Szentgyörgyöt Cseperedő

Tizenhat 11–12 év közötti, „beiskolázott”, visszatérő gyermek részvételével zajlik a héten az idei nyári tábor a Székely Nemzeti Múzeum szervezésében, ezúttal a Lábasházban és ahol csak lehet, szabadtéren. A táborszervezők célja öntudatos sepsiszentgyörgyi polgárokat nevelni, akik ragaszkodnak minden szegletében megismert városukhoz.

Bartha Zonga múzeumpedagógus, aki kolléganőjével, Péterffy Orsolyával vezeti a tábort, elmondta: egy tavalyi, városismereti tematikájú tábor folytatásaként zajlik az idei, a résztvevők is ugyanazok. Azért döntöttek az ő visszahívásuk mellett, mert most, a felújítás miatt nehezített körülmények között kellett szervezkedni. A program most is igen változatos volt.

Hétfőn a gyermekek a Planshow építészeti irodában faggatták Zsigmond Pál építészt és munkatársait a múzeum-felújításról, a várossal kapcsolatos tervekről, visszafelé pedig Szentgyörgy jelenkori arculatát vették górcső alá, szép vonásait, „szeplőit” egyaránt megfigyelve. – Három nap után biztosan tudjuk, a gyermekeknek a város élhető, szerethető, barátságos – mondta Bartha Zonga.

Kedden, a központi parkbeli sétán fákról, bogarakról tanultak, és erről szólt a délutáni kézműves tevékenység is. Szerdán a múzeum aktuális kiállítása (A szabadság színeváltozásai) kapcsán a 48-as forradalom volt a téma: Nagy Zoltán történész huszáregyenruhában mesélt nekik a korabeli egyenruhákról, Tóth-Bartos András muzeológus révén fegyverekkel, páncélokkal kerültek testközelbe. Csütörtökön a köztéri szobrokról Hosszú Zoltán szobrász tartott előadást a táborozóknak, ma pedig az EMŰK-be látogatnak.

Mivel minden ismeret annál jobban beépül , minél több érzékszerv közvetítésével jut el az agyba, no és a változatosság és a szórakozás végett is, a délutánok kézműves tevékenységekkel, alkotással teltek, az elkészült munkákat pedig ma délben a Lábasházban közszemlére teszik. A Vállfán a város című kiállítást Vargha Fruzsina alpolgármester és Bordás Beáta, az EMÜK igazgatója nyitja meg.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.