Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Sokoldalú tehetségek

Sokoldalú tehetségek Cseperedő

Gajai Petra és Csorja Soma Solt a Székely Mikó Kollégium negyedik osztályos diákjai, akik tehetségüket, tudásukat különböző vetélkedőkön, versenyeken is megmutatják. A két diákot a mese- és versmondás iránti szeretetük köti össze, ugyanakkor Petra népdalvetélkedőkön, rajzversenyeken, Soma pedig sportban is kitűnően teljesít.

Hirdetés
Hirdetés

– Petra nagyon szereti a meséket, verseket, sokat olvas. Nem csak mesét mond, verset szaval, hanem nagyon szívesen ír, főleg verseket. Előkészítő osztályban is vállalta a megmérettetést, a Kriza János Országos Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó Versenyen I. helyezett lett, idén a megyei szakaszon dicséretben részesült. Soma csak IV. osztálytól csatlakozott a csapatunkhoz, addig Kovásznán járt iskolába. Szeret sportolni, imádja a focit, a Sepsi OSK gyerekcsapatának játékosa. Amikor bekerült a focicsapatba, akkor döntött úgy, hogy a Székely Mikó Kollégiumban szeretné folytatni tanulmányait. Könnyen beilleszkedett az új osztályközösségbe, a gyerekek örömmel fogadták. Hamar kiderült az is, hogy nem csak a sportban tehetséges, hanem szépen, kifejezően olvas, ezért biztattam, hogy vegyen részt a mesemondó versenyen, és nem hiába. A Kriza János Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó Verseny megyei szakaszán II. helyezést ért el – mesélte tanítványairól Lőrincz Enikő tanítónő.

Petra nagyon szépen rajzol, sok rajzversenyen is jeleskedett, oszlopos tagja a Bod Péter Megyei Könyvtár IV. osztályosoknak meghirdetett, 3 fordulós vetélkedőjén résztvevő csapatnak, ahol jelenleg a 2. forduló zajlik. Soma a Sportnapok keretében megszervezett Legsportosabb osztály címért induló tízfős csapattal I. helyezést ért el.

Petra a versenyeken arra törekszik, hogy a legjobb formáját hozza, de ha nem kerül be a díjazottak közé, akkor sem csügged, hiszen mint fogalmazott: a felkészülés alatt elsajátított ismeretanyag, a megtanult mesék gazdagítják tudását, bővítik szókincsét.

A Kriza János Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó Verseny megyei szakaszára készülve, a mese kiválasztásánál az időkeretre figyeltek, de az is fontos volt, hogy érdekes, vicces legyen a mese, legyen csattanója és a gyerekek élvezzék.

– Sok mesét olvastunk Mátyás királyról, a gyerekek nagyon szerették, így az idén Mátyás királyról szóló meséket tanultak a mesemondók. Petra tapasztalt mesemondó, neki könnyen ment a mesetanulás. Somát nem ismertem annyira, vele átbeszéltük, hogy mire kell odafigyeljen, de így IV. osztályban ez könnyen ment – tette hozzá a pedagógus.

– A szüleimmel elutaztunk Máramarosba, és a ház előtt a lócán olvastam és tanultam meg a mesét, A cinkotai nagyicce története címűt. A mesét a tanci választotta ki. Nagyon szeretem a népmeséket, a bennük lévő tájszólás tükrözi a régiességüket – mesélte Petra.

– Nem volt könnyű a felkészülés, hiszen előírásoknak kellett megfelelni, mint például három percnél nem lehetett hosszabb a felvétel, így sokszori próbálkozás után sikerült rögzíteni a mesemondást. A felkészülés ideje alatt sokat biztatott és hasznos tanácsokkal segített a tanító néni, édesanyám és a testvérem. A Mátyás király és az öreg szántóvető című mesét mondtam el. Az olyan típusú meséket szeretem, ahol a furfang, az ész viszi győzelemre a mesehőst, mint az én mesémben az öreg szántóvetőt – kapcsolódott be a beszélgetésbe Soma.

A járványügyi helyzetre való tekintettel, a mesemondó verseny online zajlott.

– Az, hogy otthon kellett elkészíteni a felvételt, könnyített a helyzeten, mert ha hibát ejtettem, újra fel lehetett venni. Nem vagyok lámpalázas, inkább izgalommal tölt el, hogy ott lehetek a versenyen. Azért szeretek mesét mondani, mert mindig beleképzelem magam az adott történetbe, és egy-egy mese számomra érzelmi hullámvasút. Itt arra gondolok, hogy egy mesén belül váltakoznak a szomorú és a boldog pillanatok. A mesemondás közben a hangsúlyra kell odafigyelnem, és arra, hogy a vicces részeknél ne nevessem el magam – mesélte Petra.

– Lámpalázas vagyok, de ha időben fogok neki a tanulásnak, akkor valószínűbb a siker, mert magabiztosabb vagyok. A meséből tanulni lehet. Mesemondás közben figyelnem kell az időrendi sorrendre, a hangsúlyozásra, a helyes kiejtésre, és arra, hogy ne mozogjak sokat – mondta Soma.

Petra előkészítő osztályos korától jár mesemondó versenyekre, több megyei és országos vetélkedőn nyert díjat. 2017-ben a Kriza János Országos Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó Versenyen első helyen végzett. 2018-ban a megyei Kriza János mesemondó versenyen második, 2019-ben a Benedek apó kútja Országos Mesemondóversenyen Napsugár-díjban, a Laborfalvi Róza Szépen Magyarul megyei szintű vetélkedőn első díjban részesült. Tavaly a Kriza János Mesemondó Verseny megyei szakaszán második lett, idén dicséretben részesült. Ugyanakkor 2017-ben A mesék világában rajzverseny megyei szakaszán harmadik lett, 2018-ban a Tiszta forrás népdalvetélkedőn dicséretben részesült, 2019-ben a megyei Kányádi Sándor Szavalóversenyen harmadik, 2021-ben az Idősek világnapja alkalmából készült rajzával megyei második díjas lett.

– A legbüszkébb a Kriza János Országos Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó Verseny országos I. helyezésre vagyok, amit előkészítősként értem el, a 6 éves születésnapom előtt – tette hozzá.

Kedvenc tantárgya a matek, és már a román is, mert sikerélménye van.

– Járok úszni, és idén bejutottam a matematika tehetséggondozó körbe. Szabadidőmben játszom a testvéremmel, könyvet írok, olvasok, kreatívkodok, festek, és egy kicsit játszom telefonon is. Azon még nem gondolkodtam, hogy felnőttként mivel szeretnék foglalkozni, de mindig is érdekesnek találtam a filmkészítést – fejtette ki Petra.

Soma fontosnak tartja a vetélkedőket, igyekszik a legjobban teljesíteni.

– A versenyek alkalmat adnak arra, hogy tapasztalatot szerezzünk, összehasonlítsuk magunkat más tehetséges gyerekekkel, ezért igyekszem mindig a legjobbat kihozni magamból. Inkább anyanyelvi vetélkedőkön vettem részt, de a legtöbb díjat mesemondással és szavalással szereztem meg. Voltam első, második és harmadik díjas is. Igazából mindegyik díjra büszke vagyok, mert mindegyikért megdolgoztam – tette hozzá

Kedvenc tantárgya a földrajz, a matematika, a testnevelés és az anyanyelv.

– Imádok focizni, így rendszeresen járok edzésre és mérkőzésekre a Sepsi OSK klubba. Szabadidőmben olvasok, rajzolok, szeretek legózni, és ha összejön a baráti társaságunk, akkor jókat mókázunk. Felnőttként gyógyítani szeretnék, segíteni beteg embereken. Így hát orvosi oklevelet szeretnék szerezni – szögezte le.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. november 19., 9:21
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Gratulálok mindkét gyermeknek!👍👏 De különösen Petrának! Büszke vagyok rà, és további sok sikert kívànok! Szeretettel: Gecse Lajos (Szekszárdról)