Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Gyermekfelügyelet a vakációban

Még egy hónap, és kezdődik az új tanév, addig azonban a dolgozó szülők meg kell oldják a gyerekek felügyeletét. Jó tudni, hogy a háromszéki városokba – a nyári szünidőben – az óvodák felváltva tartanak nyitva, a programot már júniusban kifüggesztették. A nyári időszakban nyitott rendszerben működnek az óvodák, minden gyereket fogadnak, azokat is, akik nem az adott tanintézménybe vannak beíratva. Az étkezés biztosított, ellenben oktatás nincs, csak sok játék. A kicsik számára napközis tábor ajánlott, a nagyobbak, az önállóak már a bent alvós táborokat kedvelik. A választék nagy, a szórakoztató jellegűtől a zene-, lovas-, sport- vagy nyelvtáborokig szinte minden terület fedett. A táborozás nem csak a gyerek önállóságát fejleszti, hanem alkalmat teremt az ismerkedésre, barátok szerzésére is. A szülő pénztárcájától függ, hogy milyent választ. A családi nyaralás, együttlét, a közös élményszerzés sem maradhat el. Egy környékbeli kiránduláson, közös strandoláson, vagy párnapos sátorozáson is kitűnően érezheti magát gyerek és szülő egyaránt, ahol a közös tevékenység, az egymásra hangolódás, a játék, a hétköznapi rohanás miatt elmaradt beszélgetések kerülnek a középpontba. A gyerekek számára csábító lehet az esti égbolt megfigyelése, éppúgy mint színes kövek gyűjtése a patakban, közös fagyizás, zenehallgatás vagy bringázás.

 

Illemtantábor Kézdin

Egyhetes nappali illemtantábort tartott az RMDSZ Kézdivásárhelyi Nőszervezete 7–10 éves gyerekek számára július 31. és augusztus 4. között, a Zarah Kids székházban. Az ingyenes nyári tábor során mozgalmas és tartalmas tevékenységeken vettek részt a gyerekek, megismerkedtek az étkezési szokásokkal, gyakorolták a másokkal való kapcsolatfelvételt, az öltözködési és viselkedési szabályokat különböző élethelyzetekben, múzeumba, színházba és játszótérre látogattak, emellett pedig tanítómeséket is hallgattak az illemről. „Izgalmas és színes hét áll mögöttünk, amely során a táborban résztvevő 15 gyerekkel játékosan tanultunk az illendő és helyes viselkedés alapvető szabályairól” – fogalmazotta tevékenységeken oktató pedagógus, Balázs Orsolya, a nőszervezet alelnöke.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük