Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Háromszéki diákok is jelentkezhetnek

A Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató szervezői úgy döntöttek, idén bevonják a határon túli fiatalokat is a versenybe, így először kapcsolatot alakítanak ki a művészeti iskolák zenetanáraival, majd felkészítő órákat, táborokat szerveznek. A versenyre eddig is jelentkezhettek határon túliak, idén azonban nagyobb hangsúlyt fektetnek a tehetséges fiatalok felkutatására, felkeresik a zenetanárokat, hogy segítségükkel találják meg a tehetséges diákokat, majd felkészítőket is tartanak a számukra, így a három magyarországi mellett egy határon túli fiatal juthat majd a nagy nemzetközi válogatóba.

A Plugor Sándor Művészeti Líceum igazgatója, Sebestyén-Lázár Enikő megkeresésünkre elmondta:

tartják a kapcsolatot a szervezőkkel, hiszen minden évben részt vesznek az iskola diákjai is a Borospatakán megszervezett Virtuózok táborban. Idén is várták már a kiírást, és amennyiben lesz jelentkező, támogatni, küldeni fogják a versenyre.

A határon túli magyarok számára meghirdetett Virtuózok válogatókra május 15-ig lehet jelentkezni a virtuozok.hu/jelentkezes oldalon. (bús)

Értékes nyeremények az énekeseknek

Április 10-ig várják a jelentkezőket a SOKaDalom nevű zenei tehetségkutatóba. A versenyt a kolozsvári BBTE Református Tanárképző karán belül működő Zeneművészeti szak rendezi meg évente, amelyre bármely 9–12. osztályos, magyarul beszélő diák jelentkezhet, egy vagy több kategóriában, 3–5 perces videófelvétel feltöltésével. Jelentkezni lehet egyéniben, illetve együttesként. Regisztrálni és a videót feltölteni az rt.ubbcluj.ro oldalon lehet, ahol egyéb tájékoztatás is megtalálható. Az első díjazott 300 lejben, a második 200 lejben, a harmadik pedig 100 lejben részesül, emellett a díjazottak számára a zsűri ingyenes mesterkurzust tart a díjátadó gála napján, ahol emellett minden díjazott fellép majd a versenyszámával. A díjazottak továbbá a kapott oklevéllel kiválthatják a Zeneművészeti szakra történő nyári felvételi gyakorlati próbáját maximális, 10-es jegyponttal. (bb)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük