Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nyílt nap jócselekedettel

Nyílt nap jócselekedettel Cseperedő

Második alkalommal szerveztek véradással egybekötött nyílt napot a megyeszékhelyi Benedek Elek Napközi Otthonban március 28-án. A szülők betekintést nyerhettek az óvoda tevékenységébe, megismerkedhettek az ősszel kiscsoportot kezdő óvónőkkel.

Hirdetés
Hirdetés

Az óvoda vezetősége úgy véli, hogy a társadalom minden felelős tagjának – legalább egy gondolat, egy cselekedet erejéig – egyszer az életében segítenie kell, mert példát mutatva tudjuk a közösség, az elesettek iránt felelősséget érző felnőttekké nevelni a gyerekeinket.

– Az óvoda a gyerekek második otthona, de nem szabad elfeledni, hogy az elsődleges nevelés otthon zajlik. Ha a szülő bejön és tesz egy jócselekedetet a közösségért, az példaértékű élményt, tapasztalatot nyújt a gyereknek is. Nem csak elvárásaink lehetnek a gyerekkel szemben, nem elég mondani, hogy milyennek kell lenni, hogyan kell viselkedni, hanem meg is kell azt mutatni – magyarázta Kádár Enikő igazgató.

A nyílt nap során a szülők betekintést nyerhettek a gyermekek szabad tevékenységeibe, a tornateremben berendezett véradó központban pedig minden felelős felnőtt önkéntes véradó lehetett. Szülői beleegyezéssel a gyerekek is jelen lehettek.

A Benedek Elek Napközi Otthonban ősztől 2 magyar és egy román kiscsoport indítását tervezik, valamint hat gyereket vesznek fel a vegyes csoportba. A gyerekekkel 20 szakképzett pedagógus foglalkozik, munkájukat 10 dajka segíti.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük