Mozaik – A nap télre fordult, de az sehol

December 21-én a legrövidebb a nappal és a leghosszabb az éjszaka. Majd győzedelmeskedik a világosság a sötétség fölött, és belépünk a csillagászati télben. Azonban, ha kinézünk az ablakon, vagy kimegyünk az utcára, semmi nem igazolja vissza, hogy itt a hideg évszak. Legfeljebb annyi, hogy reggel kaparni kell az autó ablakát.

Verebek fürödnek egy kis víztócsában az úton. Egyikük egészen a víz közepéig merészkedik, és alaposan átáztatja tollruháját. A ragyogó reggeli napsütés talán megtévesztette a bátor verebet, mert a lucskos tollakat megszárítani még nyáron is hosszabb időbe telik. Alig bírt felrepülni a közeli drótkerítésre, ahol még az egyensúlyozással is meggyűlt a baja. Rájöhetett, hogy túllőtt a célon, mert a verébszabály megszegése akár az életébe is kerülhet. Kinézett magának egy fát, de épphogy az alsó ágát sikerült elérnie, ahol még csőrével is kellett segítsen a kapaszkodásba. Nem is érezhette magát biztonságban, mert ágról ágra egyre feljebb ugrándozott.

A tollruha-szárítás egy hosszú és bonyodalmas folyamat, olyan, mintha sohasem érne véget. Minden egyes toll a megfelelő helyre kell kerüljön. Egyetlen egy sem marad rendezetlenül, a fejtetőn, a tarkón lévő tollakat, a szárnyak alatt átdugott lábaival vakarja. A begyén levőket, ahol a büszke jelzése van – az ismertető, hogy egy fiatal hím veréb áztatta bőrig magát –, úgy éri el, hogy a nyakát kiegyenesíti és fejét mélyen behajtja. A válltollait is ebben a pozícióban rendezgeti, közben a szárnyait sűrűn rezegteti, hogy száradjanak. Mikor annyira megszáradt, egyet gondolt, és átrepült egy másik fára, ahol a többi veréb volt. A nap sugarai megütköztek a tollakon, átmelegítették a madártesteket, szemmel láthatóan jól érezték magukat, ezt hangos csiripeléssel tudatták. Az azonban sajnálatos, hogy hiába a gondos fürdés, tisztálkodás: a hótakaró hiányában a sáros út, a mocskos víz piszkos barnára színezi a verebek tollruháját.