Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

MOZAIK

MOZAIK Cseperedő

A madaraknál javában zajlik a fiókák nevelése. Ilyenkor a madárszülők a legtöbb időt az élelem beszerzésével töltik. Már korán reggel elkezdődik a napi feladat, és ahol négy- öt fiókát kell felnevelni – mint például a gólyáknál – ott késő este is még a táplálékkeresés a legfontosabb feladat.

Egy háromhetes gólyafióka napi egy kilogramm táplálékot képes elfogyasztani, és ennyire szüksége is van, hogy megfelelő ütemben fejlődjön, mert augusztusban már ott áll a hosszú vándorút küszöbén. És ahol öt fióka van a fészekben – ami manapság a térségünkben a gólyáknál nem ritka – bizony sokat kell futkosniuk a gólyaszülőknek a mezőn szöcskék, rovarok, egerek, patkányok és siklók után. Az étel mellett még vizet is kell hordaniuk a csemetéiknek.
A mindenki által jól ismert és közkedvelt széncinegének sincs könnyebb dolga. Ugyan nem kell akkora mennyiségű táplálékot összegyűjtenie, mint a gólyának, de nálunk nem ritka a tíz-tizenkét utód egy fészekaljban, és bizony a folyton éhesen tátogó kis cinkék étvágyát csillapítani egész napos feladatnak bizonyul. Ilyenkor már nem marad idő az éneklésre, ezért gyakran észre sem vesszük a cinegéket, majd csak ősszel, télen a madáretetőknél.
Öreg almafa törzsében fészkelte be magát egy mezei veréb és egy seregélycsalád. Fiókák élelemkérő hangjára lettem figyelmes. Először a mezei verebeket vettem észre, egy ágszelén ültek. Egyik madárnak csőrében egy szöcske volt, a másiknak talán pók. Ekkor döbbentem rá: túl közel vagyok, azért nem etetnek, így hátrébb álltam és figyeltem. Egymás után tűntek el az odúban. Majd megjelentek a seregélyek is, ügyet sem vetve arra, hogy figyelem őket, épp csak egy pillantásra méltattak. Kisvártatva megjelent egy macska. Azonnal idegesek lettek a seregélyek. Riasztó hangjukat ismerhették a szomszédok is, mert nyomban megjelent mind a két veréb. Szidalmazták a betolakodót, azonban a macskának verébpecsenyére fájhatott a foga, mert felugrott a fa törzsére, és egyenest az odú szájánál kötött ki. A verebek, ezt látva, átrepültek egy másik fára. A seregélyek azonban nem hagyták magukat, és támadásba lendültek. Amint a macska megmozdult, nyomban kapott egy freccsentet ürüléket a szeme közé, hol egyik, hol a másik szülőtől. Jól céloztak, mert megtelt a macska szeme. Pislogott, törölte a szemét és az orrát, aztán eloldalgott.
Kelemen László

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük