Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Most már öt településen

Most már öt településen Cseperedő

A karácsonyi szünet után, január 19-én újra megkezdődnek az iskola utáni, kreativitást fejlesztő, nevelő jellegű foglalkozások a hátrányos helyzetű gyermekek számára a Turulmadár Ifjúsági Iroda keretében működő Berde Mózsa Körben. Sepsiszentgyörgy mellett négy vidéki településen szerveznek tevékenységeket.

A háromhetes téli vakáció után visszaáll minden a régi kerékvágásba, és január 19-től minden pénteken 16 órától a megyeszékhelyi Lábas Házban újra elkezdődnek a Berde Mózsa Kör tevékenységei, de várják a gyerekeket vidéken is.

Furus Levente, a Turulmadár Ifjúsági Iroda elnöke elmondta, nagy öröm számára, hogy Sepsiszentgyörgy, Kökös és Cófalva mellett sikerült Nagyajtán és Középajtán is elindítani a Berde Mózsa Kört. A cél továbbra is a csonka családokban, nehéz körülmények között élő vagy árva gyerekek lelki örökbefogadása, készségeinek fejlesztése családias környezetben. A heti foglalkozásokon viselkedéskultúrával, ünnepekkel, szokásokkal, mesékkel ismerkedhetnek meg, kreativitást fejlesztő társas játékokban vehetnek részt, ugyanakkor a házi feladatok elvégzésében, a tanulásban is segítik a gyerekeket. Az évek során egyre több gyerek kapcsolódott be a köri tevékenységekbe, jelenleg összesen száz, 7–13 év közötti hátrányos helyzetű gyerek vesz részt a heti rendszerességgel szervezett foglalkozásokon. A részvétel mindenki számára ingyenes.

Mint ismeretes, a Berde Mózsa Kör 2012-ben azzal a céllal alakult, hogy segítsen a nehéz körülmények között élő gyerekeken, fejlessze készségeiket, segítse őket a tanulásban, és bekapcsolja a közösségi életbe, pozitív élményeket, valamint hasznos elfoglaltságot nyújtson számukra.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük