Miklósvári díjazott kisdiák

Szőcs Bálint Álmos, a Miklósvári Gyenge Imre Elemi Iskola második osztályos tanulója első helyezést ért el a LuminaMath matematikaversenyen, de korábban rajzversenyen is díjazták már.

– Előkészítő osztálytól tanítom Bálintot, roppant kíváncsi, felfedező természetű gyermek. Mindig tartogat meglepetést számomra. Alig várja, hogy valami újat tanuljon. A reggeli beszélgetések során állandóan van mesélnivalója az osztálytársainak. Szünetre nem igazán szeret kimenni, inkább kér egy rajzlapot és rajzol, amíg a szünet tart, hirtelen könnyedséggel, gyorsasággal. Gyakran leülök melléje, és figyelem, ahogy rajzolja az állatokat, virágokat, mintha varázsceruza lenne a kezében. 2020-ban a Vadon Egyesület által meghirdetett rajzpályázat I. díjazottja, 2021-ben a Mesélő Háromszék – Csillagszemű rajzpályázat díjazottja volt – mesélte tanítványáról Nagy Adél tanítónő.

A kétfordulós LuminaMath versenyen kreatív és szórakoztató feladatokat kellett megoldani.

– A versenyfeladatok nehézségi foka változó volt. A nehéz és a könnyű között voltak, de én szórakoztatónak tartottam. Reménykedtem abban, hogy nyerni fogok, igazából nem ért meglepetés, hogy első helyezést értem el. Nem tudnám megfogalmazni, hogy miért szeretem a matematikát, egyszerűen jól érzem magamat, amikor matekozom, szeretek fejben számolni – magyarázta a kisdiák.

– Bálint nagyon serény gyermek mindenben, így a matekfeladatok megoldása is gyorsabban megy, mint az osztálytársainak. Sokat számolunk fejben, játszunk a páros, páratlan számokkal, felfedezünk, összehasonlítunk, csoportosítunk, kiegészítünk. Mozgással egybekötött a matematikaóra egy része, így hosszabb ideig tartós a figyelme. Az otthonra kihagyott házi feladatokat kifogástalanul elvégzi, gyakran azon felül is dolgozik – tette hozzá a pedagógus.

A kisdiák kedvenc tantárgya a matematika, a rajz és a kézimunka.

Szabadidejében rajzol, furulyázik és segít a nagytatájának megetetni az állatokat. Pedagógus és diák egyaránt fontosnak tartja a versenyeken való részvételt, a tapasztalatszerzést, az ismeretbővítést.

– Fontosnak tartom az ilyen megmérettetéseket, mert megtiszteltetve érzem magam, nagyon szeretem a versenyhelyzetet. Az iskolában a tanító néni, otthon pedig édesanyám biztat, segít a plusz matekozásban. Kevés biztatás kell ilyen téren, mert élvezettel végzem a feladatokat. Jutalom az ölelés, dicsérő szó, na meg közben egy-egy meglepetés…szorgos méhecske matrica, színes ceruza…, csillagos nagyon jó – mondta Bálint.

– Mindig fontosnak tartom, hogy a diákjaim felkészülten menjenek a versenyre. Ha kellőképpen nem tudunk felkészülni valamilyen okból kifolyólag, akkor inkább bevárjuk a következő versenykiírást. Azokat a tanulókat, akik nem akarnak menni versenyre, nem erőltetem. Biztatni szoktam, de kötelezni nem, soha! Fél siker már annak a tanulónak, aki önként szeretne részt venni a versenyen. Jókedvűen, vidáman, magabiztosan indulunk minden megmérettetésre. Ha netalán nem nyerünk díjat, akkor is nyerünk tapasztalatot, és egy csillagos nagyon jót az ellenőrzőbe, ami Bálintot nagy büszkeséggel tölti el. Olyankor egész nap a kezében fogja az ellenőrzőt. Nekem, pedagógusnak az a dolgom, hogy arra tereljem tanítványomat, amerre mennie kell. Főleg, ha van ösvény. Ezt teszem a szavak, számok, zene és a mesék szárnyán szívből, lélekből, hiszen ha a gyermekem vagy tanítványom sikert arat, az leírhatatlanul jobb érzés, mintha engem díjaznának – összegezte Nagy Adél tanítónő.