Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Mese, ének és húsvéti tojás

Mese, ének és húsvéti tojás Cseperedő

Első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal szerveztek húsvéti foglalkozásokat a megyeszékhelyi belvárosi református templomban óvodások számára. A mesés kézműves foglalkozásra a Benedek Elek Napközi Otthon aprónépét és szüleiket hívták meg.

Pénteken kis- és nagycsoportos óvodások vették birtokukba a belvárosi református templomot az alagsortól a szószékig. A kisebbek a gyülekezeti teremben mesét hallgattak, rajzoltak, a nagyobbaknak a templomot mutatták be a lelkipásztorok. Pap Attila, Marosi Árpád és Marosi Tünde beszélt nekik a húsvét üzenetéről, felelevenítették a történteket, imákat, énekeket tanítottak a gyerekeknek, aztán csoportcsere következett. A hagyományápolás jegyében készültek el a díszes húsvéti tojások, melyekből jutott a templomban felállítandó húsvétfára és az otthoni ünnepi asztalra is.

– Ez az első ilyen jellegű kezdeményezésünk, és nagyon örvendünk, hogy pozitív fogadtatásra találtunk, az óvoda igazgatónője, a pedagógusok és a szülők is örömmel fogadták a meghívásunkat. Mi, lelkipásztorok tudjuk, hogy akkor van értelme istentiszteletet tartani, ha van, aki hallgassa az Igét. A legfontosabb pedig az, hogy legyenek fiatalok, akik bekapcsolódnak a gyülekezeti életbe. Amikor megszületik a kisbaba, megkereszteljük, és utána elgondolkodunk azon, hogy lehetne őket megszólítani. Azzal, hogy a szószékről hirdetjük az Igét, nem lehet a gyerekek szívét megérinteni, ezért más módon kell eljutni hozzájuk, például ilyen rendezvényeken keresztül, mesék, énekek, kézműves foglalkozások által – magyarázta Pap Attila.

Hirdetés
Hirdetés

A lelkipásztor szerint a kezdeményezésük hiánypótló, hiszen a kisgyerekek nagyon sokat tudtak a húsvéthoz kapcsolódó hagyományokról, de annál kevesebbet az ünnep lényegéről, s annak üzenetéről.

– Megkérdeztük a vendégeinket, az óvodásokat, hogy mit ünneplünk húsvétkor, s a hagyománnyal kapcsolatos dolgokat sorolták fel, a pirostojás-festést, a locsolást, a nyuszit, de azt, hogy valójában miért van az ünnep, nem tudták. Erre próbáltunk rávilágítani, gyerek-közelbe hozni a húsvéti történéseket, azt hogy Jézus feltámadt, és ezzel elindított egy új folyamatot, aminek ők is részesei – tette hozzá a lelkész.

A kezdeményezés sikerén felbuzdulva a folytatást is tervezik.

– Ötleteink vannak, még nincsenek kikristályosodva, de a mai nap sikere erőt ad a folytatáshoz. Először azokat az ünnepeket ismertetjük meg a gyerekekkel, amelyekhez népszokások is tartoznak, a húsvét után a pünkösd következik, ekkor is meghívjuk őket. Abban bízunk, hogy az együtt töltött hasznos idő, a kellemes emlékeken keresztül sikerül elhintenünk a szívükbe a hit magvait, és sikerül közelebb hozni őket az egyházhoz, a templomhoz – emelte ki.

Nagy hangsúlyt fektetnek a gyerekekkel való kapcsolattartásra, minden szombaton 11 órától vallásórára várják őket, a vasárnapi 11 órai istentisztelet alatt foglalkozásokat szerveznek számukra vallástanárok vezetésével, és a baba–mama-klub újraindítását is tervezik.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük