Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Matematikából jeles

Matematikából jeles Cseperedő

Fülöp Véda, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum hetedik osztályos diákja az Erdélyi Magyar Matematikaverseny (EMNV) megyei szakaszán évfolyamán az első helyen végzett, és február 14–16. között részt vesz a vetélkedő országos szakaszán, melyet Déván szerveznek meg.

– Szorgalmas, öntudatos, ambíciós, céltudatos lány, aki tarja magát a tervéhez, amit elhatároz, azt véghez viszi, a feladatait mindig megoldja. Már kisdiákként részt vett matematika és anyanyelvi vetélkedőkön, majd a Zrínyi Ilona Matematika Versenyen, a Bolyai Matematika Csapatversenyen és mindig jó eredményeket ért el. Beérett a következetes, kitartó munka gyümölcse. Kialakult egy munkastílusa, jó az időbeosztása – jellemezte tanítványát Bende Izabella.

A pluszmunka nem jelent számára megterhelést, jó kedvvel végzi el a feladatát.

– Az tény, hogy sokat kell dolgozni, a könnyebb versenyek előtt napi 2 órát, a nehezebbek esetében akár 4 órát is fordítok a gyakorlásra, de ez nem jelent gondot. Hetente egy alkalommal két és fél órát a Sepsiszentgyörgyön működő megyei tehetséggondozó központban is részt veszek a matematika felkészítőkön, ahol új feladatmegoldási módszerekkel ismerkedek meg. Rendszeresen dolgozom a Matlapból is (általános- és középiskolásoknak szánt erdélyi tudományos folyóirat – szerk. megj.). Azért szeretem a matematikát, mert itt az elméletben tanultakat a gyakorlatban kell alkalmazni – magyarázta Véda.

Hirdetés
Hirdetés

A versenyeken való részvétel azért fontos számára, hogy felmérhesse tudását, szembesüljön a hiányosságaival, hogy aztán bepótolhassa ezeket, és fejlődni tudjon.

– A megmérettetéseken arra törekszem, hogy a legjobb tudásom szerint teljesítsek. Van, amikor jobban megy, máskor hibázok. Korábban magyar és német versenyeken is részt vettem, de most már csak a matek maradt és a magyarságtörténelem, ez utóbbi csapatverseny, tavaly megyei elsők lettünk a barátnőmmel – tette hozzá.

Véda szeret sportolni, úszni, kosarazni, az iskola kórusának tagja, néptáncol, zongorázik és cserkészkedik.

– Szabadidőmben olvasok, zenét hallgatok. Igyekszem minden számomra fontos dologra időt szakítani, ezért jól beosztom az időmet – fejtette ki a hetedikes diáklány.

– Véda tehetséges, kiváló logikával rendelkező lány. Az osztályában van még egy nagyon jó matekos tanuló, Orbán Vilmos, velük külön is foglalkozom, pluszfeladatokat adok számukra, ahol elakadnak, ott segítek. A matematika nem könnyű, kevesen vannak, akik szeretik, s ha akad olyan diák, akit érdekel ez a tantárgy, az nagy elégtétel számomra, és szívesen vállalom a pluszmunkát is. Öröm velük foglalkozni, látni, hogy kitartóan és következetesen dolgoznak, fejlődnek – mondta Bende Izabella.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások