Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Lámpás felvonulás és kiállítás

Lámpás felvonulás és kiállítás Cseperedő

A megyeszékhelyi óvodások és kisiskolások egy csoportja évek óta közösen ünnepeli a Márton-napot. Hétfőn öt tanintézmény több mint száz óvodása és kisdiákja vonult fel a városközpontban mécsesekkel. Ez alkalommal osztották ki a Szent Márton csodás köpenye című rajzpályázat díjait is.

A Csipike, a Pinocchio és Hófehérke Napközi Otthonok óvodásai, valamint a Mikes Kelemen Líceum és a Váradi József Általános Iskola kisdiákjai saját készítésű mécsesekkel világították meg a teret. Márton-naphoz kötődő énekeket daloltak, a Csipike Napraforgó csoportja a Márton-legendát elevenítette fel. A jeles napot megelőzően a gyerekek a Márton-napi hiedelmekről, szokásokról beszélgettek az óvodában és az iskolában, elkészítették a lámpásokat, mondókákat, dalokat tanultak.

A Csipike Napközi Otthon óvodásai egész héten a Márton napjára készültek.

Hirdetés
Hirdetés

– A Tudjál többet, legyél jobb elnevezésű, rendhagyó oktatási hétnek a Márton-nap volt a témája. A gyerekek ráhangolódtak az ünnepre, libás énekeket tanultak, a pap bácsik Szent Márton életét ismertették. Márton lovag egy fagyos, téli éjszakén köpenyét megosztotta egy szegény koldussal, az óvodások az általuk készített Márton-kenyeret vitték ajándékba az oltszemi speciális iskola diákjainak a szülők által összeállított ajándékcsomagokkal együtt. A célunk az volt, hogy Szent Márton üzenetét eljuttassuk a gyerekekhez, és erősítsük bennük a szociális érzékenységet, a másokra való odafigyelést, hogy Szt. Márton példája mindannyiunk számára értékteremtő legyen, és a mindennapokban se feledkezzünk meg arról a köpenyről, amely olykor meleget ad, segítséget nyújt és felemel – magyarázta Nagy Erzsébet igazgatónő .

Idén első alkalommal rajzpályázatot is hirdettek Szent Márton csodás köpenye címmel a megyében élő óvodásoknak és kisdiákoknak. Húsz oktatási intézményből összesen 156 rajz érkezett, az elbíráló bizottság 38 alkotást díjazott. A legjobban sikerült rajzokból kiállítás is nyílt a főtéren.

Első díjban részesültek: Erőss Janka Fruzsina (Hófehérke Napközi Otthon, kiscsoport), Opra Patrik István (Árvácska N. O., középcsoport), Kolumbán Rebeka (Csipike N. O., középcsoport), Elekes Anna és Kádár-Némethi Nicole mindketten csipikés nagycsoportosok, valamint Gábor Zoltán József (Vargyas, előkészítő osztály), Jakab Gyopár (Mikes Kelemen Líceum, 1. o.), Máté Ágnes (Vargyas, 2. o.), Ferencz Márton (Plugor Sándor Líceum, 2. o.), Demeter Mátyás (Váradi József Ált. Isk., 3. o.) és Vitályos Dorka Gabriella (Mikes Kelemen Líceum, 4. o.).

A Csipike Napközi Otthon munkaközössége ezúton mondd köszönetet a támogatóknak: Kovászna Megye Tanácsának, a megyei tanfelügyelőségnek, a Krisztus király plébániánk, az AMK üzletnek és a Squid Design & Consulting nyomdának.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük