Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kárpát-medencei népdalvetélkedő

Kárpát-medencei népdalvetélkedő Cseperedő

A Kallós Zoltán Alapítvány a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) szakmai támogatásával május 30-án szervezte meg a XXVII. Hajnal Akar Lenni (HAL) Kárpát-medencei népdaléneklési versenyt és KÓTA Aranypáva Népzenei Minősítőt Kolozsváron.

Hirdetés
Hirdetés

A rangos versenyre több mint 60 versenyző érkezett az ország különböző területeiről és Magyarországról is, akik egy előválogatás után kerültek be a döntőbe. Az előválogatóra egy dalcsokor videofelvételét kellett elküldeni a szakmai zsűrinek, illetve a döntőre is egy dalcsokorral kellett készülni. A verseny kiírása alapján egyéni, páros, illetve csoportos produkcióval mutatkozhattak be a versenyzők.

Kézdivásárhelyről és Kézdiszentkeresztről 13 versenyző vett részt a rangos rendezvényen csoportos és egyéni produkciókkal. A Rezeda népdalcsoport tagjai: Pap Anna, Peti Lilla, Zsigmond Tifani, Voloncs Zselyke és Gyergyai Zsanett. Ők Kézdivásárhely 3 különböző iskolájában, illetve Kézdiszentkereszten tanulnak, II-IV. osztályosok. A Nefelejcs népdalcsoport szintén kézdivásárhelyi és kézdiszentkereszti gyerekekből áll: Gáspár Adorján, Gáspár Zalán, Szöllősi Kriszta, Fésűs Henrietta, Finta Fruzsina V-VI. osztályosok. A csoportok tagjai népdalkörön, népdaltáborokban, illetve népdalversenyeken ismerkedtek meg, barátkoztak össze, és ezen a versenyen csoportot alkotva énekeltek.

Gáspár Henrietta IX. osztályos, Opra Anita XII. osztályos, illetve László István-Botond a felnőtt kategóriában egyéni produkciókkal léptek fel.

A verseny magas színvonalát az előválogatás is meghatározta, a döntőbe jutott versenyzők kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Versenyzőink kitűnően szerepeltek. Mind a Rezeda népdalcsoport, mind pedig a Nefelejcs népdalcsoport Arany minősítést kapott, Gáspár Henrietta és Opra Anita Ezüst minősítést, László István-Botond pedig szintén Arany minősítést kapott.

Szeretettel gratulálunk a kitartó munkáért, a bátor kiállásért és a szép éneklésért! Öröm számunkra, hogy vannak gyerekek, fiatalok, akik szívügyüknek tekintik a népdaléneklést.

Füleki Katalin, Gábor Judit felkészítő tanítónők

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük