Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elkezdődött a téli madáretetés

Elkezdődött a téli madáretetés Cseperedő

Nem érhette felkészületlenül a beköszöntött tél a madárbarátokat, egyrészt mert a hosszú ősz kedvezett beszerezni a madarak eleségét, másrészt a naptáridő szerint is novemberben kezdődik el a téli madáretetés, ami egészen márciusig tart.

Azok, akik rendszeresen működtetnek téli madáretetőt tudják, hogy mekkora nagy élményt nyújt a madarak látványa, ahogy ellepik az etetőket, rászállnak a kiszórt eleségre és elfogyasztják azt. Ilyenkor nyílik alkalom arra, hogy közelről szemügyre lehessen venni a tollas vendégeket, főként, ha az ablakhoz közel van elhelyezve az eleség. Meleg szobából, ablakon át alaposan meglehet figyelni a madarakat, egy madárhatározó segítségével pedig beazonosításuk külön elfoglaltság.

Leghamarabb a széncinegék fedezik fel a téli madáretetőt, és rövid idő alatt már tíz–tizenkét sárga mellényes, fekete sapkás cinege hordja a napraforgómagokat. Mert a legjobb eledel, mit télen a madaraknak lehet adni, az a fekete napraforgómag, amit a termelőtől érdemes beszerezni, mert így gazdaságosabb, mivel egy téli szezonra harminc–negyven kilogramm magra is szükség van, ahhoz, hogy az odaszoktatott kis tollasok valóban megkapják az emberi gondoskodást. Mert ha a tél folyamán elfogy az eledel, és nem kerül semmi ki az etetőre, a cinegék és más madarak várni fogják a magvakat, és annak hiányában elpusztulhatnak. Ezért is a téli madáretetés aranyszabálya: ha egyszer valaki elkezdte, az tavaszig ne hagyja abba!

Sózott napraforgómagot nem szabad adni! A napraforgómagokat a kereskedelemben kapható kanári-eleséggel lehet pótolni, gondolva arra, hogy az etetőre nemcsak cinegék, hanem más magevő madarak is el fognak látogatni. Nyers zsiradékot is függesszünk az etető közelébe, a cinegék ezt nagyon szeretik, de a kedvencük a dióbél. Időközönként ezzel lehet kedveskedni kedvenceinknek. Az etető közelében működtessünk itatót is, kis edényben, de akár többe is, ha van rá lehetőség, töltsünk langyos vizet.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük