Felhívás!

Elismerés kovásznai diákoknak

Elismerés kovásznai diákoknak Cseperedő

Kovásznai diákok is beneveztek a debreceni Ady Endre Gimnázium által meghirdetett Olvass többet! határtalanul-magyarul nevet viselő irodalmi vetélkedőre. A tizedikes Ambrus Édua első, míg hatodik osztályos testvére, Ajna az ötödik helyen végzett. A vetélkedőről, az olvasásról és a tervekről beszélgettem a diákokkal és a verseny helyi szervezőjével, Molnár Júlia magyar szakos tanárral.

Az Olvass többet! határtalanul-magyarul nevet viselő irodalmi vetélkedő a debreceni Ady Endre Gimnázium iskolai versenyeként indult 2006 őszén, ám Peternainé Juhász Zsuzsa könyvtáros tanár lelkesedésének, elkötelezettségének, kitartásának köszönhetően rövid idő alatt országossá, majd nemzetközivé nőtte ki magát. Az azóta eltelt 15 év alatt körülbelül 80 anyaországi, erdélyi és felvidéki iskola diákjai neveztek be a versenybe, választották ezt az alternatív utat a könyvek és a képzelet világa felé. A kétfordulós vetélkedő célja az olvasás megszerettetése olyan magyar és világirodalmi alkotások elolvasása által, amelyek megfelelnek a korosztálynak, érthetőek és szerethetőek, valamint alkalmasak a szövegértés, szövegalkotás, a memória és logika fejlesztésére, valamint a szókincs bővítésére.

A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum tanulói 2009 óta – bár nem túl nagy számban – rendszeresen és eredményesen vesznek részt a vetélkedőn. Az idei tanév első félévében Ambrus Ajna a 113 versenyző közül az V-VI. osztályosok kategóriájában ötödik, míg Édua a 190 résztvevő közül a VII-XII. osztályos korcsoportban első lett.

– Ajna és Édua is Czilli Aranka tanárnő tanítványai. Mindketten kitűnő képességű, szorgalmas és tehetséges diákok, akikre nagyon büszkék vagyunk. Kicsi koruk óta rendszeresen részt vesznek minden iskolai és iskolán kívüli tevékenységben. Nem véletlen, hogy mindketten megkapták a Pro Csoma Sándor Egyesület által a legkiválóbbaknak odaítélt Kőrösi-díjat – mondta Molnár Júlia.

– Azzal a céllal neveztem be a versenyre, hogy még többet olvassak. Az első forduló alkalmával az ajánlott könyvből csak egy oldalnyi szövegrészlethez kapcsolódtak a kérdések, feladatok. A második forduló alkalmával már az iskolában tölthettem ki a teljes olvasmányra vonatkozó feladatlapot. A kedvenc feladatom mindkét évben a fogalmazásírás volt. A képes könyvajánló elkészítése is nagyon érdekes, kreatív feladat. Reméltem, hogy ebben a tanévben is jó eredményt fogok elérni – tavaly az 5-6. évfolyamon II. helyezést értem el – nagyon örülök az V. helyezésnek, az oklevélnek, a jutalomkönyveknek. A múlt tanévben M. Eller A láthatatlan professzor című regényét olvastam el. A regény szereplői nagyon különlegesek, viccesek. Olvasóként nem mindennapi kalandokban vehettem részt: sokszor nevettem, ámuldoztam a történteken. Meggyőződhettem arról, hogy az okosság, a leleményesség, a barátság, a jóság mindig győz. Ebben a tanévben David Walliams Gengszter Nagyi című regényét olvastam el. Megismerhettem és megszerethettem a gengszter nagymamát és unokáját. Vicces, felejthetetlenül szép kalandokban vehettem részt – mesélte Ajna.

A hatodikos diáklány ebben a tanévben az Ignácz Rózsa alkotóversenyen III. helyezést ért el. Jó tanuló, kedvenc tantárgya a biológia, kedvenc írója Leiner Laura, költője Nemes Nagy Ágnes. Szeret lovagolni, zenét hallgatni, énekelni, zongorázni, rajzolni.

– A Tanulók Klubjában működő tánccsoport tagjaként tánc- és tornafesztiválokon szoktam részt venni, nagyon szeretek kézimunka körre járni – tette hozzá. Ajna állatorvos szeretne lenni.

A tizedikes Édua a magyar mellett angol nyelvű könyveket is olvas. Hatodikos volt, amikor Molnár Júlia ajánlatára először jelentkezett az Olvass többet! versenyre.

– Azóta minden évben részt veszek. Tavaly is I. helyezést értem el, és így részt vehettem a 15. Olvass többet! táborban Hortobágy-Mátán, a Fecskeház Erdei Iskolában. Új barátokat szerezhettem, bepillanthattam a hortobágyi pásztorok életébe, megismerhettem a verseny szervezőit, Peternainé Juhász Zsuzsa nénit és Kónya István tanár urat. A táborban töltött idő felejthetetlen emlék marad számomra. Minden félévben 2 fordulója van a versenynek, ezen kívül van egy extra forduló is, a Képzeld el/Más-Képp. A feladatlapok szövegfeldolgozó kérdésekből, karikázós feladatokból, rejtvényekből és fogalmazásokból állnak. A kedvenceim a szövegfeldolgozó kérdések, mert nagyon apró részletekre szoktak rákérdezni. Az extra fordulót is nagyon szeretem, egy-egy pályamunka elkészítésével sok órát eltöltök, de mindig élvezem a folyamatot, ahogy látom megvalósulni az elképzelésemet – mesélte Édua.

Meglátása szerint azért is érdemes részt venni ezen a vetélkedőn, mert nagyon jó olvasmányokat szoktak ajánlani, amelyekből sokat lehet tanulni, amelyek megszerettetik a fiatalokkal az olvasást.

– Az eddigi kedvenceim: Marlo Morgan: Vidd hírét az igazaknak, Mark Twain: Ádám és Éva naplója, F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby. Lehet, hogy a verseny nélkül nem is ismerném ezeket a könyveket, vagy nem kerítettem volna rá időt, hogy elolvassam őket – tette hozzá.

A kedvenc írója Leiner Laura, de Szabó Magda és J. K. Rowling könyveit is szívesen olvassa. Bár természettudomány osztályba jár, mégis a humán tantárgyak állnak közel hozzá, mint az angol, a magyar és a történelem. Édua 2 éve tagja a Molnár János tanár által vezetett Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpadnak.

– Mindig várom, hogy színire mehessek, elszakadhassak a külvilágtól, együtt lehessek a színis társaimmal. A tanév elején jelentkeztem a Kőrösi Csoma Sándor Diáktanácsba és a DofE (The Duke of Edinburgh’s) programba is. Próbálok minél több időt gitározással és zenehallgatással tölteni, kedvenc együtteseim a Tankcsapda, Pokolgép, Metallica, Queen, Mötley Crüe. Ezen kívül sokat olvasok, zongorázok, festek és fényképezek. Az idei évre sok tervem van, szeretnék zenélni, utazni, koncertekre és táborokba menni. Még nem tudom biztosra, hogy felnőttként mivel szeretnék foglalkozni, de úgy érzem, az urbanisztika közel áll hozzám – summázta.

Mindhárman egyetértenek abban, hogy ennek a vetélkedőnek a legfontosabb hozadéka, amellett, hogy sajátos módon népszerűsíti az olvasást a fiatalok körében, hogy összehoz hasonló érdeklődésű embereket.

– Az együtt gondolkodásnak, a közös céloknak, a munkának köszönhetően a szakmai kapcsolatok idővel barátsággá mélyülnek. Az Olvass többet! táborok pedig a különböző helyekről, környezetből érkező magyar gyerekeket kovácsolják össze, akik végre olyan társaságba kerülnek, ahol nem számítanak csodabogaraknak azért, mert a szabadidejüket nem a telefon, hanem a könyvek társaságában töltik. A mai fiatalok – ha olvasnak is – nem szépirodalmi műveket, hanem a szórakoztató irodalom termékeit „fogyasztják”. Egyik diákomat idézném, aki a következő magyarázatot adta a szépirodalmi alkotásokkal szembeni idegenkedésére: „Sok klasszikusban nem találom meg, ami érdekelne, és sok kortárs számomra érthetetlen.” Ezen érdemes elgondolkodnunk, ugyanis a mi felelősségünk, hogy meg tudjuk-e találni a módját annak, hogy a klasszikusokban is felfedeztessük az aktuális mondanivalót, valamint, hogy olyan olvasási stratégiákat tanítsunk meg nekik, amelyeknek a segítségével a kortárs szövegek világában is elboldogulnak. Úgy gondolom, hogy nagy szükség van arra, hogy olvasásra csábítsuk a fiatalokat, akár személyes példát mutatva, akár a tanórák adta lehetőségeket kihasználva vagy éppen olyan versenyek által, mint amilyen az Olvass többet! – szögezte le Molnár Júlia.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások