Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Bibliaismereti vetélkedőt rendeztek

Bibliaismereti vetélkedőt rendeztek Cseperedő

Az erdélyi és partiumi református kollégiumok bibliaismereti vetélkedőjének adott otthont február 24. és 26. között a kézdivásárhelyi Református Kollégium. A 10 versenyző kollégium közül a legjobb a szatmárnémetiek csapata lett, a házigazdák a II. helyen végeztek.

Tíz iskola – Nagyenyed, Kolozsvárról 2 iskola, Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy, Nagyvárad, Zilah, Szatmárnémeti, Kézdivásárhely – diákjai vettek részt a vetélkedőn. A versenyre érkező diákok, kísérő pedagógusaik, szám szerint 77-en, múlt pénteken érkeztek, majd a vacsorát követően jó hangulatú gitáresten ismerkedhettek egymással és a házigazdákkal, a kollégium diákjaival és tanári közösségével.

Szombat reggel a helyi egyházpalota éttermében Bartos Károly kézdivásárhelyi iskolalelkész tartott áhítatot, majd sor került a vetélkedőre, amelyen a négyfős csapatok nemcsak a tárgyi tudásukról, hanem kreativitásukról és fantáziájukról is számot adtak. A verseny írásbeli feladatokból állt, majd ezt a pantomimjáték követte, amelynek 3 különdíjasa a szatmári, nagyváradi és kézdivásárhelyi csapat. Idén először hirdettek kisfilmes vetélkedőt is, amellyel a reformáció 500 éves évfordulójának állítottak emléket.

Miközben a zsűri értékelte a diákok teljesítményét, a vendégek a Szent Anna-tónál kirándultak, örültek a maradék hónak. Szombat este részt vehettek a kézdivásárhelyi kollégium X. A osztályának előadásán, mellyel a városi Legfarsangon második díjat szereztek, az ezt követő táncházban a vendégek felcsíki és mezőségi táncrendet tanultak. Vasárnap reggel a vendégek a céhtörténeti múzeumban ismerkedhettek a város történetével, majd Beder Imre lelkipásztor ismertette a református templom történetét.

A vetélkedő nyilvános értékelésére és ünnepélyes díjkiosztójára a vasárnap délelőtti istentisztelet keretében került sor a helyi református templomban. Farkas Ferenc iskolaigazgató köszöntője után Ruszka Sándor helyi lelkipásztor a bibliaismereti vetélkedő eredményeit ismertette. Legjobbnak a Szatmárnémeti Református Gimnázium csapata bizonyult, második helyen a házigazda kézdivásárhelyi Református Kollégium, harmadikon pedig a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium diákjai végeztek.  Csinta Samu újságíró a kisfilmeket méltatta, amelyek közül a legsikerültebbnek a nagyváradi és kolozsvári református kollégiumok alkotásai bizonyultak. A szervezők gondoskodtak arról, hogy minden diák könyvjutalomban és elismerő oklevélben részesüljön.

Köszönet a verseny támogatóinak: az Apex, Bertis, Julius Meinl, Lukács Company cégeknek, a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumnak, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegyének, a Kézdivásárhelyi Református Egyházközségnek, a Kőhalmi Református Esperesi Hivatalnak, a Brassói Református Egyházmegye Esperesi Hivatalának, az Evangéliumi Kiadónak, a Pro Hungaris Alapítványnak és a Székely Hírmondónak.

Rancz-Gyárfás Zsuzsanna

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük