Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Berde Mózsa Kör

Berde Mózsa Kör Cseperedő

Barót, Nagyajta és Középajta után Sepsiszentgyörgyön is újraindulnak a Berde Mózsa Kör keretében szervezett foglalkozások. Kökösben egyelőre szünetel a tevékenység.

A járványhelyzet miatt a Turulmadár Ifjúsági Iroda által működtetett Berde Mózsa Kör tevékenységei november óta szünetelnek, azonban február 8-tól, a jelenléti oktatással egy időben három településen már újraindult a délután tevékenység. Sepsiszentgyörgyön mától fogadják a hátrányos helyzetű elemi, illetve 5–6. osztályos helyi gyerekeket.

Hirdetés
Hirdetés

– Felhívásunkra új tagok is jelentkeztek, 14-en, így már összesen 24, szerény anyagi körülmények között élő, nagycsaládból származó vagy egyéb társadalmi problémával küzdő kisdiák kapcsolódik be hetente egy alkalommal a fejlődési és tanulási lehetőséget biztosító foglalkozásokba – mondta el Furus Levente, a Turulmadár Ifjúsági Iroda vezetője.

A kör tevékenységei között szerepelnek a kézimunka- és kézműves-foglalkozások, hagyományőrző játékok, tanulást segítő foglalkozások, társasjátékok, drámajátékok, önismeret, valamint mesefoglalkozások. Ugyanakkor a programba bekapcsolódó gyerekek kirándulásokon, táborokban és más tevékenységeken is részt vesznek. A foglalkozások segítik a gyerekeket a tanulásban, fejleszti készségeiket, pozitív élményeket és hasznos elfoglaltságot nyújt számukra. A kétórás tevékenységekre heti egy alkalommal, péntekenként 16–18 óra között várják a gyerekeket a Turulmadár Egyesület irodájában. A kör foglalkozásai mindenki számára ingyenesek, a kellékeket az iroda biztosítja.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük