Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A zene az élete része

A zene az élete része Cseperedő

Az ozsdolai Hodor Balázs otthonról hozta magával a népdal szeretetét. Már kiskorában több tucat dalt ismert, gimnazistaként különböző helyi és országos szintű vetélkedőkön bizonyította tehetségét. Legutóbb a Kriza János Országos Ballada­éneklő versenyen a második helyen végzett.

– A járványhelyzet miatt egyedül készültem fel a versenyre. Sokat gyakoroltam, minden tudá­sommal azon voltam, hogy jól teljesítsek. A népballadát is én választottam ki. Figyeltem a dallamvezetésre, a dikcióra. Reméltem, hogy a díjazottak között leszek, és nagy öröm számomra, hogy a munkámnak meg is lett az eredménye – mesélte Balázs.

Hirdetés
Hirdetés

A vetélkedőt online szervezték, a felvételt otthon kellett elkészíteni és beküldeni. Ez a nyolcadikos diáknak nem okozott gondot, de hiányzott a versenyhangulat.

– Véleményem szerint így könnyebb volt, mert nyugodtabban tudtam énekelni, viszont ennek is megvoltak a hátrányai, például a videófelvétel nem olyan, mint a valóságos vetélkedő. Hiányzott a verseny sajátos hangulata – tette hozzá.

Balázs tehetségét, szép, tiszta énekhangját Miklós Csilla volt énektanárnője fedezte fel.
– Amikor Ozsdolán tanítottam, kórust alapítottam, és ott hallottam meg Balázs gyönyörű hangját. Bátorítottam, hogy iratkozzon fel népdalvetélkedőre, és már az első közös munkánk első díjat hozott Balázsnak. Tiszta, gyönyörű hangja megérint minden szívet. Azt kívánom számára, hogy Isten segítségével még sok évig melegítse szívünket a szép hangjával – mondta a pedagógus.

A nyolcadikos diák élete részének tekinti az éneklést, mely gyógy­írként hat a lélekre, alkalmas az érzelmek kifejezésére. Szeret színpadon lenni, énekelni, pár bátorító szó sokat segít a lámpaláz leküzdésében.
– Amikor kiállok a zsűri vagy a kamera elé, arra koncentrálok, hogy minél tökéletesebb legyen a produkcióm. Egy énekesnek arra kell figyelnie, hogy minél bátrabban és magabiztosabban énekeljen – mondta.

A Kriza János Balladaéneklő Verseny mellett az elmúlt évek során népdalvetélkedőkön is részt vett. A Tiszta Forrás Megyei Vetélkedőn első helyezést ért el, a Háromszéki Népdalbarátok Vetélkedő helyi szakaszán első, a megyein második díjjal tüntették ki.

– A Tiszta Forrás Népdalvetélkedőn elért helyezésemre vagyok a legbüszkébb, mert az volt az első alkalom, hogy jelentkeztem arra a versenyre, és első díjat nyertem. Úgy gondolom, ahhoz, hogy valaki sikeres legyen, nem elég a tehetség, szorgalomra, kitartásra van szükség, és sok munkára, gyakorlásra.
Balázs szeret közösségben lenni, ezért öröm számára, hogy visszatérhetett az iskolába.

– Szerencsére visszakerültünk az iskolába, és így már a leckék is jobban érthetők. Az online oktatást egyáltalán nem kedveltem. Szerintem előnyei nem nagyon voltak, csak hátrányai. A járvány mindenképpen hatással volt az életemre, mivel kevesebb közösségi találkozón vettünk részt – tette hozzá.
Balázs kedvenc tantárgya a magyar, szabadidejében olvas, nemrég fejezte be az Istenek kertje című könyvet. Szeret kirándulni, a természetben lenni, állatokkal foglalkozni, és üvegfestészettel is foglalkozik.

Az éneklés a mindennapjai részét képezi, felnőttként is zenével szeretne foglalkozni.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások