Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

„A tanulás igazi örömforrás”

„A tanulás igazi örömforrás” Cseperedő

Tölgyesi Karola, a megyeszékhelyi Váradi József Általános Iskola nyolcadikos diákja érdemelte ki az évfolyam legjobb tanulójának járó arany oklevelet. A végzős gimnazistával az ismeretek fejlesztésének fontosságáról, a vizsgákra való felkészülésről, a jól megérdemelt pihenésről és a tervekről beszélgettünk.

Karola számára a tanulás örömforrás, minden alkalmat megragad, hogy bővítse ismereteit, tudását.
– A tudást, ahogyan a mondás is tartja, hatalomnak érzem, ha minél több ismeretet birtoklok. Az igazat megvallva, titkon reménykedtem benne, hogy sikerül kiérdemelnem az arany oklevelet, mégis rettentően meglepődtem, amikor ez beteljesedett. Előző években, a végzősök évzáróján mindig vágytam rá, hogy én is részesülhessek ebben a kiváltságban – mesélte a diáklány.

Az elmúlt években több tantárgyversenyen, vetélkedőn vett részt, minden alkalommal arra törekedett, hogy a legjobb tudása szerint teljesítsen.

Hirdetés
Hirdetés

– Minden verseny egyformán örömet szerez nekem, viszont a legbüszkébb a tavaly matematika olimpiászon kapott megyei dicséretemre, amivel továbbjutottam az országos szakaszra, valamint a román tantárgyversenyen szerzett megyei 3. helyezésemre vagyok – tette hozzá.

Meglátása szerint a tanórán való odafigyeléssel a tananyag jelentős része elsajátítható, így otthon kevesebb időt kell a tanulásra fordítani.

– Az elsődleges „tanulási módszerem’’ az órán való odafigyelés, ami a tanulás 80%-át teszi ki, és mivel általában odafigyelek arra, amit a tanár mond, ezért otthon csupán annyi a dolgom, hogy átismételem még párszor a leckét. Átlagban napi 2–3 órát tanulok. A kedvenc tantárgyam a matematika, amit már az elemi osztályokban megkedveltem, és ez a 8. osztály végére sem változott – magyarázta.

A koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére hozott intézkedések idén nem tették lehetővé a nyolcadikosok ünnepélyes elbúcsúztatását, ezért kicsit csalódott, és szomorúsággal tölti el a gondolat, hogy el kell válnia attól az iskolától, ami 8 éven át a második otthona volt.

– Az itt töltött idő minden egyes pillanata meghatározó, felejthetetlen számomra. A karanténidőszak alatt a legjobban az osztályközösség, a tanárok és a barátaim hiányoztak, egyszóval minden, egyáltalán nem tetszett ez a személytelen, online tanulási módszer – tette hozzá.

A képességvizsga kapcsán elmondta, számára nem okozott gondot az otthoni felkészülés, volt ideje mindent alaposan átismételni.

– Véleményem szerint egy jó tanulónak, aki lelkiismeretesen készült a vizsgákra, nem jelenthet fejtörést sem a könnyű, sem a nehéz tétel, bár volt rá példa, hogy a könnyű feladatoknál csúsztam el a versenyeken – tette hozzá mosolyogva.

Idejével igyekszik jól gazdálkodni, hogy a tanulás mellett kedvenc foglalatosságai is beleférjenek a programjába.

– A tanulás számomra sosem volt teher, több iskolán kívüli állandó programban is részt vehettem: három évig úsztam, két évig egy együttesben énekeltem, egy ideig a 040. Szent György cserkészcsapat tagja voltam, valamint második osztályos koromtól táncolok a Százlábacska néptánccsoportban – sorolta.
A sikeres képességvizsga után tanulmányait a Mikes Kelemen Elméleti Líceum matematika-informatika szakán szeretné folytatni. A mostani hetedikeseknek azt tanácsolja, legyenek következetesek, mert a becsületes, kitartó munka meghozza a gyümölcsét, tanuljanak rendszeresen, és akkor semmi ok az aggodalomra.

Arra a kérdésre, hogy felnőttként mivel szeretne foglalkozni, mosolyogva válaszolt.
– Elemista koromban Tankó Blanka (a tanítónőm) szerettem volna lenni, majd később néptáncoktató vagy matematikatanár. Valószínűleg ez azért van, mert mindannyian, a tancim, a matematikatanárom és néptáncoktatóim meghatározó személyek az életemben. Tehát a jövőképem még nincs letisztulva – tette hozzá.

A nyárra egyelőre nincsenek nagy tervei, több időt szeretne tölteni a barátaival, sokat olvasni, és abban bízik, hogy az immár hagyományos gyimesi néptánctábor meg lesz tartva, mert oda mindenképpen el szeretne jutni.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. június 26., 7:45
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Gratulálok karola nagyon ügyes tehetséges vagy és szüleidnek is gratulálok büszkék lehetnek rád… Köszönöm a sok segítséget. Puszi

  • User
    Dátum: 2020. június 26., 8:44
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Gratulálok Karola!Tartalmas szép szünidőt, további sok sikert ! Légy továbbra is példaadó,szerény !Nagyon szeretünk és büszkék vagyunk RÁD!

  • User
    Dátum: 2020. június 28., 1:34
    ÉRTÉKELÉS: 5

    A tényeknél maradva egy pontosítás azért csak fontos, ha az igazságot nézzük: 10-es négyévi átlaggal az évfolyam legjobb diákja Oláh-Badi Anita volt. Oszijaként is biztosra tudom, és a váradisok ezt mind tudjuk…

    Ettől eltekintve azonban gratulálok, ügyes vagy! Sok sikert kívánok neked az elkövetkezőkben is!!!

    • User
      Dátum: 2020. június 30., 11:44
      ÉRTÉKELÉS: -2

      Elég elé vagyunk, még ha hátul állunk is. Kevesebb lett a másiknak a médiája vagy mi? Ennyire semmilyen lett a váradi? Régen a tanárok támogattak, minket diákokat. Most mi a helyzet? Egymásnak akarjátok őket ugrasztani? Ilyen „tanárok” kerülek oda, mint ti? Hát ebből mire tanitsátok a gyerekeket? Hogy legyenek olyan szégyentelen felnőttek, mint ti? Szégyeljétek magatokat mind, akik nem tudtok mások elért eredményeinek örvendeni. Ha Karola is váradis, akkor minek kell itt kötözködni? Bothné kicsikét kellene változtatni a hozzáálláson. Eszem megáll, hogy milyen emberek vannak. Szerencse sok fiatal kiköltözött külföldre s nem akarja, hogy itthon tanuljon gyermeke. Mert ebben a romlott világban, látom ti egyre jobban rothadtok. Szégyen és gyalázat, amit csináltok.

    • User
      Dátum: 2020. június 30., 10:49
      ÉRTÉKELÉS: 4

      Ne az okoskodó. Hát nem ismered a betűket? Azt írta te éles eszű, hogy reménykedett benne. Mind reménykedünk valamiben. Én például abban, hogy sokkal több tanult ember lesz szentgyörgyön. De látom, csak olyanok vannak, akik idézőjeleket reggeliznek.

  • User
    Dátum: 2020. június 29., 11:04
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Nem értem a cikk irója miért lapít és miért nem tisztázza tévedését?Itt nemcsak arról van szó ,hogy egszerűen Anitától elvette az evfolyam legjobbja címet,de Karolát is nagyon kényelmetlen helyzetbe hozta.Érdemes volna tisztázni ,hogy az aranyoklevél az évfolyam legjobbjának jár ,vagy netalán az előző évektől eltérően, ettől az évtől valami okból kifolyólag a kitünő eredményt elért diákok többen is megkaphatják.

    • User
      Dátum: 2020. június 30., 10:31
      ÉRTÉKELÉS: -1

      Hogy lehet te ilyen rossz ember. Mi van te aztán annak idején ütötted el magad mi, hogy olyan okos voltál. Mit zavar téged, hogy kiről írnak cikket? Ha nem tetszik nem kell elolvasni.

    • User
      Dátum: 2020. június 30., 10:33
      ÉRTÉKELÉS: -1

      Na na, mindjárt bémentek a székhelyre s rendet tesztek, mint ahogy azt „kell”. Jó, hogy nem mondod meg az újságirónőnek, hogy miről szabad írjon s miről nem. Na nehogy már a csík húzza a repülőt. Mi vagy te a cenzura istencsászára? Az újság olyan cikket ír és hoz le, amilyet akar. Mit kell itt mindenkivel kötekedni?
      Ügyes a lány s ügyes az is, aki megírta a cikket.
      Újságírónő jól megírta a cikket, jól végzi a munkáját, az ilyen embereket ne vegye számításba. Nem mindenki volt ott, amikor az észt osztották.

      • User
        Dátum: 2020. június 30., 15:37
        ÉRTÉKELÉS: 7

        Ön szerint „az újságíró azt ír amit akar” , csak sajnos sokszor az eredmény az a sok mocsok amit itt a kommentekben látunk. Szomorú, hogy gyerekeket érint. Az újságíró pedig nem érzi a felelősségét, mert ha érezné írt volna néhány sor pontosítást. Minden jó eredményt elért gyermeknek gratulálok !

  • User
    Dátum: 2020. június 29., 11:40
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Nem lenne különösebben káros, ha valaki rávilágítana a félre informáló személyére, ha már a jóhiszemű sajtópletykás csak részinformációval szolgált. Erről jut eszembe, amiket a tanárnőkről állított, azok is ilyen szemenszedett igazságok?

    • User
      Dátum: 2020. június 29., 17:24
      ÉRTÉKELÉS: 2

      Én Anita oszijaként két napja írtam a fentebbi pontosítást, amelyben a teljes igazság olvasható. Az anyuka által megosztott cikk végén is megírtam ugyanezt Anita oszijaként. Törölte az anyuka, „utólagos engedelmemmel”, vagyis az engedelmem nélkül. (Ez beszédesen árulkodó.) Az emberbaráti szeretet azt diktálta volna, hogy pontosítsanak, és ne részigazságokkal szolgáljanak a cikk írójának. Sok ember kényelmetlen helyzetbe került ezáltal. Az Anita szüleit is kényelmetlen helyzetbe hozta, Anitát is. Engem is mint oszit, mert telefonhívások sokaságát kaptam, hogy mi is akkor az igazság. Meg főképpen az iskola vezetőségét és a cikk íróját. Elnézést kérek mindenkitől a kellemetlenségért. Ma amikor ismét pontosítottam (és megirtam azt is, hogyha nem Anita oszija lennék, akkor is az igazság mellett állnék, mert a tények tények maradnak, és az Isten is így látja), a facebook oldalán megosztott újságcikket mindenestől törülte, kommentekkel együtt. (Ez is beszédesen árulkodó.) Sok sikert kívánok Karolának, ügyes lány, minden elismerésem! És őt is sajnálom, hogy ilyen kellemetlenségbe keveredett, de az igazság és a tények attól még tények maradnak. És sok ember becsületbeli ügyévé vált a dolog tisztázása. Maradok tisztelettel, Anita oszija (Both Erzsébet)

      • User
        Dátum: 2020. június 29., 22:59
        ÉRTÉKELÉS: -9

        Kedves „Anita oszija”, sajnálatos azt olvasni, hogy neked, mint aki tanárnak nevezed magad, ilyen aljas, embert megszégyenítő hozzáállásod van a diákokhoz! Nem tudom eldönteni, hogy ennyire egy semmi ember vagy, aki céltalanul tengeti a hátralévő életét, aki abban lel örömet, hogy tizen éves gyerekeket mocskol? Számomra, mint felnött ember felfoghatatlan, hogy úgy viselkedsz, mintha te meg Anita lennétek a világ közepe. Hadd mondjak el neked és a többi „kedves” kommentelőnek, hogy foglalkozzatok szépen a saját kis kicsinyes, semmilyen életetekkel.
        Ú.Í. Remélem már sikerült feltalálnod a rák ellenszerét, hamár „a telefonhívások sokaságát kaptad”
        Mindenki üljön le egy pillanatra, s gondolkodjon el!!! Kedves Oszi te is nézz bátran magadba, mert nem ártana! Egy kedves régi ismerősöd.

      • User
        Dátum: 2020. június 30., 11:49
        ÉRTÉKELÉS: 1

        na hallj oda, miket nem mond maga. az emberbarati szeretet, hat meg kell hallni. maga is olvasta, hogy miket irt? ha maga annyi mocsot ossze vissza irt itt mindenkirol, akkor a maga emberbarati szeretete mirol arulkodik? nincsen jobb dolga, mint ilyesmikkel foglalkozni? jo lenne a karanten miatt kiesett tananyagot kicsit atadni a gyerekeknek. habar kerdeses, hogy maga-e a megfelelo ember erre, olvasvan az ilyen kommentjeit. ugy-e tudja, hogy nem kell fennhordja az orrat, lehet ugyan olyan ember, mint mi a tobbiek. lehet, akkor tobbre fogjak becsulni. igazam van-e?
        Dora neni

    • User
      Dátum: 2020. június 30., 10:07
      ÉRTÉKELÉS: 3

      Elnézését szeretném kérni, hogy eszmefuttatása közben zavarom. Megkérdezhetem önt, hogy hány éves? Betöltötte már a 18. életévét? Ha igen, akkor miért nem a saját súlycsoportjával méretteti meg önmagát? Vagy csak könnyebb gyerekeket gyalázni? Ön attól kevesebbet ér, mert más kapott valamit, amit a jelek szerint ön soha az életben? Elég érdekes, hogy féltékenységet olvashatok soraiban.
      Tudja hogy vannak nagyon káros dolgok, amelyek hatással vannak életünkre? És semmiképp nem tartozik azon dolgok közé, amelyeket ön leírt. A legkárosabb, ha sajnos nem mindenkinek jutott elegendő ész. Na ez a legkárosabb, mert így születnek az olyan kommentek, mint amilyet ön is hagyott. Miért magyaráz bele olyan dolgokat, amelyek nem is olvashatóak a cikkből? Önnek nem mindegy, mint mondott az interjúban ez a lány? Megkérem a kommentelőket, hogy kicsit legyenek emberségesebbek. Egy gyerekről van szó és a sikereiről. Nem kell ennyire semmilyen embereknek lenni. Lehetünk jó emberek, példamutatók!

  • User
    Dátum: 2020. június 29., 17:19
    ÉRTÉKELÉS: 1

    A hiba az volt, hogy a 4 arányokleveles diákból az igazgatóság úgy döntött az újságírót nem a média szerinti elsőhöz irányítja.

    Az emberi irigységnek nincsenek határai!

    Isten áldása legyen minden diàkon és kedves diákok ne engedjétek, hogy az emberi rosszindulat le törjön benneteket!

    • User
      Dátum: 2020. június 29., 19:07
      ÉRTÉKELÉS: 1

      Újabb pontosítás: az igazgatóság nem irányított senkit senkihez, az újságcikk megszületéséhez semmi köze nem volt az igazgatóságnak, nem ők szolgáltattak információkat. Ők is utólag értesültek a dologról, a cikk megjelenése után. Ha ők tették volna, pontos információkat közöltek volna. Maradok tisztelettel, Anita oszija (Both Erzsébet) Ui.: A hozzászólás írója a nevét is adhatta volna a hozzászólás mellé.

      • User
        Dátum: 2020. június 30., 9:24
        ÉRTÉKELÉS: -5

        Both Erzsébet, ennyire megrázta önt ez az esemény? Emiatt vannak álmatlan éjszakái? Szerintem fontosabb lenne, ha a szakmáját gyakorolná. Ha meg nem megy, akkor jobb lenne abbahagyni azt, hogy ön „tanár”. Tudja, ami nem megy, nem kell erőltetni.

        • User
          Dátum: 2020. június 30., 19:42
          ÉRTÉKELÉS: 12

          Igenis gyakorolja a szakmáját Both Erzsébet tanárnő, ennek köszönhetően vannak minden évben országos olimpiászon és nemzetközi versenyeken kitűnő helyezést elért tanítványai.

    • User
      Dátum: 2020. június 30., 8:25
      ÉRTÉKELÉS: 0

      Újabb pontosítás, biztos forrásból: az igazgatóság senkit nem irányított senkihez. Az igazgatóság is utólag, a cikk megjelenése után értesült a dologról, nem ő szolgáltatott információkat. Ha az igazgatóság adta volna, helyes információkat ad, ebben biztos vagyok.
      Ui.: A hozzászólás írója felvállalhatta volna a nevét is.
      Tisztelettel, Anita oszija (Both Erzsébet)

  • User
    Dátum: 2020. június 29., 22:32
    ÉRTÉKELÉS: -6

    Kedves kommentelő osztályfőnök, szégyen, hogy egy magát pedagógusnak nevező egyén ilyen aljas és zaklatott. Láttam a szülő közösségi oldalán a kommenteket. Láttam milyen szemtelen módon zaklatja Karolát és a családját. Szégyellje magát. Én Karola szülei helyében zaklatásért feljelentettem volna önt!!

  • User
    Dátum: 2020. június 30., 0:36
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Nem tudom eldönteni, hogy gyerekek írták a kommenteket vagy felnőttek… Ha az utóbbi, akkor csak szánni tudom őket. Egy gyermek sikerét ennyire aláaknázni. Nem sokkal szebb lenne örvendeni a gyerekek sikereinek, hogy vannak tehetséges sepsiszentgyörgyiek? Még meddig marcangoljuk egymást? Milyen könnyű mások érdemeit, mások sikereit semmibe venni és rosszindulatú kommenteket hagyni. Nem tudom, milyen felnőttre vall az ilyesmi. Egy szép, kedves történet alá annyi rosszindulatú kommenteket hagyni. Hát elég elé vagyunk, mit ne mondjak…
    Drága gyermek ne foglalkozz a rosszalló kommentekkel, azt jelenti, hogy valamit igenis jól csináltál.
    Csak annak vannak ellenségei, aki tesz is valamit, s nem csak üldögél egésznap s nem csinál semmit. Fel a fejjel, csak előre, ezek az emberek úgyis mögötted vannak és lesznek!!!!!

    • User
      Dátum: 2020. június 30., 20:45
      ÉRTÉKELÉS: 10

      Sajnos itt nem a gyerekről van szó, hanem a szülőről, aki sztárt akart csinálni a gyerekéből. Természetesen a lány érdeme, hogy szép eredményeket ért el, jól tanul, versenyeken is részt vett. De… A többi szülő, aki nem kecsegtette a gyereke érdemeit… ők mit éreznek vajon? Itt tény és való, hogy az idei tanév legjobb 8.osztályos tanulója, aki 4 éven át 10-es általánossá végzett, ő Oláh Badi Anita. Majd őt követi Szabó Anita és Tölgyesi Karola. Utánuk pedig 2 román tagozatos tanuló. Ha az igazgatóság cikket akart volna megjelentetni, akkor mind az ötüket megemlíti. De itt erről szó sem volt. Sem a többi 4 szülő nem intézkedett. Nyilvánvaló, hogy kizárásos alapon csak egyikük „intézkedett” ez ügyben. Pedig tudta, hogy nem az ő gyereke az egyetlen kitüntetett. Akkor lett volna igazságos ha minden tanuló megemlíttet a cikkben. De… Csak az övé! Pedig mindegyiküknek dicséret jár. És ha a legeslegjobbat nézzük, az akkor is O. B. Anita. Mindegy, hogy ki az osztály főnöke. Nem szép dolog a tanárnőt szidni, aki kiállt az igazság mellett, ugyanakkor gratulált is a szóban forgó Karolának.

  • User
    Dátum: 2020. június 30., 10:36
    ÉRTÉKELÉS: -5

    Ugyes leany! Gratulalok szuleinek, tanarainak es mindenkinek, akik azon voltak, hogy jo dolgokat tanuljon! Ez egy nagyon szep cikk. Gratulalok annak is aki irta. Ez a leanyka az unokam lehetne. 2 evvel kisebb unokam van. S azon gondolkozom, ha az en unokammal igy viselkedne egy tanitono vagy mi az, mint amiket ot olvasok, nagyon megsertene. S lehet nem tenne ki a kirakatba amit tolem kapna. Akarhogyis hivjak tanitono fogja vissza magat. Ha maga lenne a gyermekem csak fognam a fejem es szegyelnem magam, hogy ilyen leanyom van, mint maga. Orvendjen mar annak a leanykanak, ne legyen ilyen sargamaju. Az en idomben a tanarok meg tanitottak, most ugy latom ilyen kommentelok vagy hogyis hivjak ezt. Uljon szepen be a katedra utan s tanitsa jora a gyermekeket, ne mind hulyesegekkel foglalkozzon!

    • User
      Dátum: 2020. június 30., 12:00
      ÉRTÉKELÉS: 1

      Milyen szépen megfogalmazta. Én nem ismerem a lányt, akiről a cikk íródott, de gratulálok neki. Úgy gondolom, ha már kapott arany oklevelet, akkor csak jól tanult. Nem hiszem, hogy megbukkott, s azt értékelték volna. Nagyon szívhez szóló a hozzászólás. De jó lenne, ha az én nagyszüleim is élnének, vagy a gyerekeim nagyszülei és ilyen csodásak lennének, mint ön. Az én gyerekeim már kijárták az iskolát, de tudom nagyon jól, hogy milyen érzés, amikor az ember gyerekét hozzá nem értő emberek ítélik. Sajnos az én gyerekeimnek is kijutott elég sok meghurcolás. Amelyik tanárnak nem tetszett a gyerekem, az érzékeltette vele. Én is úgy veszem észre, hogy a tanárok már nem tanítanak, hanem ítélkeznek.
      De hátha ebből tanulunk valamit. Erőt, egészséget kívánok mindenkinek.
      Nagy Ida

    • User
      Dátum: 2020. június 30., 23:31
      ÉRTÉKELÉS: 16

      Nem gondolom úgy, hogy hülyeséggel foglalkozna ahogy ön fogalmaz.Egy tanárnő ,osztályfőnök,aki megvédi a diákja becsületét,igen is egy szép gesztus,majdhogynem tanári kötelesség.Karolát nem szidalmazta ,becsmérelte,hanem dicsérte anyukájának is ,de az igazság mint az oszi fogalmazott részigazság.És a pontosítás igenis jár és kiérdemli az igazi aranydiplomás,nem volt joga sem szülőnek ,sem újságírónak ,sem a diáknak megfosztani őt ettől .A cikk főcíme a “váradi legjobb tanulója “ nem fedi a teljes igazságot még akkor sem ha nagyon kevés választja el őt az elsőtől .Számos sportverseny első helyezése múlik századmásodpercen,ebben az esetben is pontosan ez történt ,az arany az arany,amiből most történetesen 3 lett különböző eredményekkel,de ezt nem mi döntöttük el.Nem szerettünk volna ebből média storyt vagy inkább cirkuszt,ahogy a helyzet bizonyítja ,de igenis kötelességünknek érezzük kiállni az osztályfőnök és az igazság mellett, aki igenis mindent megtett azért hogy az igazság és hangsúlyozom az igazság ,akkor is ha ez fáj ,felszínre kerüljön .Nem igazán értem hogy ezért idegen emberektől ,akiknek fogalma sincs (vagy van )a tanárnőről ,pálcát tör felette.Miért baj az a mai világban ha valaki megmondja az igazat?Az igazsághoz az is hozzátartozik ,hogy a másik két aranydiplomás lány is nagyon ügyes ,ezt hangsúlyozta a tanárnő is . Értetlenül állok a sok támadás előtt ,nem igazán értem .Mint az előbb is hangsúlyoztam nem szerettünk volna ebből média slágert ,Anita nem a Hírmondónak és olvasóinak vagy rosszindulatú kommentelőknek tanult 8 éven át ,eszünkbe sem jutott volna újságcikket íratni belőle ,de ha már média akkor itt is megköszönjük Both Erzsébet osztályfőnöknek ,hogy megpróbálta helyrehozni a cikk kapcsán kialakult félreértéseket és visszaadni Anitának azt ami jár neki.
      Anita szülei

  • User
    Dátum: 2020. június 30., 15:09
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Nem lenne különösebben káros, ha valaki rávilágítana a félre informáló személyére, ha már a jóhiszemű sajtópletykás csak részinformációval szolgált. Erről jut eszembe, amiket a tanárnőkről állított, azok is ilyen szemenszedett igazságok? Mert fogadok, nagyon sokan arra fognak esküdni, hogy mi, valakik el kívánjuk vitatni Karola érdemeit. Pedig én nem erről szóltam.
    A szerkesztők felelősségéről annyit, várhatóan az igazgatóság mossa kezét, az oszik egymásnak feszülnek, mert nekik négy az egy, s bámul a tömeg, hogy a váradisok évente találnak egy – két dolgot, ami kibékíthetetlen. Ezek már ilyenek, a nagy tolongás elveszi a józanabb felüket!

    • User
      Dátum: 2020. június 30., 20:14
      ÉRTÉKELÉS: 4

      Nem mossa az iskola a kezét, itt senki nem járt informálódni, hogy erről az ügyről cikket szeretne írni. Telefonon sem érdeklődött senki. Az iskolában fontosabb dolgok zajlanak most, mint pl a 8.osok képességvizsgája, javítóbizottságok dolgoznak és a felvételivel kapcsolatos tevékenységek zajlanak. Itt dolgoznak a tanárok és a vezetőség, és dicséretükre legyen szólva, hogy a járvány időszakban is mindent megtettek azügyben, hogy ne legyen kiesés az oktatási folyamatban.

    • User
      Dátum: 2020. június 30., 20:03
      ÉRTÉKELÉS: -4

      Kedves hozzászóló,
      Tudja a józan paraszti ész azt mondja, hogy a vélemény olyan, mint fenekünkön lévő lyuk (hogy szépen fogalmazzak). Mindenkinek van belőle, de senki nem kíváncsi rá. Főleg ebben a velejéig romlott világban semmiképp. Ön is és a többi „kedves” véleménynyílvánító is csak osztja itt a semmit és az észt. Kérdem én: van bármelyiküknek is gyereke? Ha van büszke lehet rá? Na akkor tessék szépen azzal foglalkozni. Ki ön, hogy eldöntse milyen szándékkal nyílatkozott egy gyermek és milyennel nem? Hát ez teljes mértékben megvetendő! Ön rágalmaz egy gyereket. Nem gondolja, hogy túlzás, amit művelnek? Önök megérdemelnék, hogy nyílvánosságra legyen hozva kilétük és nyilványosan legyenek megszégyenítve. Felnőttek lévén támadnak egy kiskorút, hát ez túlzás, törvénybe ütköző, amit művelnek.
      Itt mind bizonygatják igazukat, nem engedik meg egy gyermeknek, hogy felhőtlenül élvezze, azt amit elért. Csak szánni tudom önöket.
      Kicsinyes emberek önök.

      Elszármazott szentgyörgyi (nehogy ebbe is kivetni valót, meg káros mellékhatásokat találjon bárki..)
      Jolán Zsiboról.

  • User
    Dátum: 2020. június 30., 19:23
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Van egy szép újságcikk egy eredményes diáktól, Németh Katalin igyekszik megszólaltatni minél többet közülük. Aztán következik egy rakás komment, amelyet a kívülálló nem ért. Egy osztályfőnök, aki a saját diákjának érdekeit védi, és valaki(k), akik helytelen fogalmazással, érthetetlen érvelésekkel, nyíltan tanárellenes mondanivalóval osszák a semmit. Ennyi kommentelés után az iskola vezetősége valóban, ha 1 mondatban is, tisztázhatnák, ha egyáltalán van amit. Nem ismerem Karolát, csak a 2 bátyját, de úgy gondom, hogy ő is értékes, szorgalmas diák lehet, olyan családi háttérrel, amely a mai világban egyre ritkább. Sok sikert, Karola, szerintem a Mikes tárt karokkal vár és sajnálom, hogy ilyen kellemetlen helyzetnek lettél kitéve, éppen a téged dicsérő cikk kapcsán.

  • User
    Dátum: 2020. június 30., 22:56
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Bosszantó, Itt arról folyik a makogás, hogy talán négy tanuló is megérdemelné a legjobb címet. Legjobb pedig csak egy lehet. Na, ezt nem lenne szabad támogatni. Mind kiválók, mert társaik fölé emelkedtek. Kitartásuk és alkalmasságuk dicséretet érdemel, de egyenlően kiemelt mértékben. Aki hibázott, álljon az emberek elé.

  • User
    Dátum: 2020. július 1., 19:51
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Kedves Mindenki!
    Karola édesanyjaként hadd szóljak én is pár szót…
    Ha híbàst keresünk legyek én az sokak megnyugvásàra. Az volt a hibám, hogy közzé mertem tenni a saját fb. oldalamon gyerekem arányoklevelét amit az újságíró látott és megkeresett, hogy pár kérdést tenné fel lányomnak( ez utólag tudtam meg ràkérdezve mikor elindult a nagy háború).
    A cikk megjelenése után világositott fel az osztályfőnök, hogy kellett volna jelezzem az újságírónak,hogy nem a legjobb hanem az egyik arányokleveles hisz van jobb is nála, amit soha nem is mondtam, hogy legjobb lenne az én gyerekem és nekem szülőnek csak az én gyerekem osztályzataihoz/mediàjahoz van hozzáférésem, nem tudhattam hány arányoklevelet adott idén az iskola,kinek mennyi az általánosa(erre is utólag fény derült) erről szó sem esik a cikkben ha figyelmesen olvastàtok, sem reklám, sem fényezés.
    Nem vita, hogy média szerint valóban a 10-es a legjobb, viszont nem az én tisztségem meg vitatni miért döntött úgy az iskola, hogy idén több arányokleveles lesz.(még most nem tudom hány arányokleveles diák van, nem is az a fontos).
    Kihangsúlyozom: nem reklámozni, fényezni akartam gyerekem, újsághoz fordulni reklàmért… eszembe nem jutna, biztos vagyok benne a hozzászólók nem ismerőseim az írások alapján, mert nem írnának ilyet ha ismernek.
    Sajnálom a kialakult helyzetet, véleményem szerint nem csak az arányokleveles diákok hanem minden diák megérdemli a dicséretet.
    Ha híbàst szeretne valaki lelke megnyugvásàra akkor egyik lehetek én mert mertem a fb.oldalamra a lányom oklevelét kitenni, mert igen boldog, hálás vagyok, hogy ő (is) az enyém és értékesen használja és kamatoztatja a kapott adottságai elsősorban saját maga és iskolája örömére.
    A tudás amit elsajátított és a sok eredmény örömét nem tudja a rosszindulat elvenni gyerekemtől.
    A másik hibás lehet a kedves újságíró aki meglátta az oklevelet és szeretett volna a lányommal beszélni az elmúlt 4/8 évről, online tanulásról, terveiről… Kimaradva írásából, hogy nem a legjobb hanem csak az egyik arányokleveles diák, nem kérte ki az iskola véleményét kivel készítsen cikket vagy kivel előbb, kivel utóbb.
    Lehet engem megkövezni mindenkinek aki tökéletes, én csak egy ember vagyok aki boldog a kialakult helyzet ellenére is gyerekekért aki a többi hárommal a legnagyobb áldást, boldogságot jelenti!

    Isten békéjét, szeretetét kívánom minden olvasóra, Köszönöm,hogy elolvastad az én reszigazsàgomat is!

    • User
      Dátum: 2020. július 2., 17:10
      ÉRTÉKELÉS: -2

      Karola édesanyja, kérem ne érezze úgy, hogy bárkinek is magyarázattal tartozna. Jogában áll a saját facebook oldalán azt osztani, amit jónak tart. Az, hogy másoknak nem tetszik, az az ők gyengeségük.
      Fura azt látni, hogy önt és gyerekét célkeresztbe vették. Aztán meg sokan mások csatlakoztak ahhoz, aki jobban hallatta hangját… Én is büszke vagyok a mai napig a felnőtt gyermekemre. Minden értékes, amit a gyermekem képvisel és csinál. Ezért teljes mértékben megértem.
      Kitartást kívánok önnek és kedves családjának. Úgy látom önnek nagy kereszt és megkövezés jutott, mert szereti gyerekét. Annyit még elmondanék, hogy mindenki akkora keresztet kap, amekkorát elbír.

  • User
    Dátum: 2020. július 1., 23:12
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Tisztelő barátsággal és mintha némi kételkedéssel készültem, hogy éppen ön szól az érthetetlenek mutogató párharcába. Köszönöm sorait, a kislánynak kívánunk minden jókat és páratlan sikereket. Rászolgált. A közzétett cikknek remélem nem lesz párja ugyanennek a felelőtlen pletykásnak a tollából.