Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A pákéi rongyszőnyeg

A pákéi rongyszőnyeg Cseperedő

A sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola dicséretes Nyelv-őrök csapata egy pákéi rongyszőnyeget vitt magával a május 13–15. között Déván lezajlott Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedőre. Ezt a mesébe ágyazott bemutatót osztjuk meg az olvasókkal.

Hirdetés
Hirdetés

Ahogy az a megnevezéséből is érthető, egy rongyból szőtt szőnyegről van szó, amelyet a tanci nagymamája készített úgy 50 évvel ezelőtt. Az előállítása nagyon sok munkával járt, most elmesélem nektek ennek a darabnak a történetét:

Először is kellett hozzá több hét­ördög gyermek, hogy a ruhát ronggyá szaggassa, aztán egy türelmes öreg anyóka, hogy azt csíkokra vágja, és színek szerint gomolyákra csavarja. Ezt követően jöhetett a téli este, amikor az eladó sorban levő leány a szövőszék mellé ült, a házasulandó legény pedig udvarlás közben a színeket válogatta, adogatta… Itt megjegyezném, hogy miért, miért nem, nem tudni, de a csíkok hol szélesebbre, hol keskenyebbre sikerültek…

Hogy szavam ne felejtsem, tavaszra kész lett a végszőnyeg, amit felvágtak, széleit bekötözték, majd a tisztaszobába leterítették, máskor a hozományos ládába tették.A kényelem és az otthonosság érzetét erősítették a számtalan változatban készült rongyszőnyegekkel, melyeket téli időszakban Háromszéken napjainkban is szőnek az asszonyok Barátoson, Feldobolyban, Sepsiszentgyörgyön pedig a Míves Házban.
Ahogy telt az idő, a rongyszőnyeg a tisztaszobából kikerült a konyhába, onnan a tornácra, míg végül a perzsa a helyét elfoglalta. Néhány darabnak szerencséje volt, mert elkerült egy-egy őt megbecsülő házba, múzeumba, esetleg egy tanterembe, mint ez a darab itt.

Ez a varázsszőnyeg előkészítőben került az osztályba. Nem volt könnyű dolga. Tűrte a lábsúrolást, hangoskodást, rugdosást, a játékok hancúrozását. Megtanult velünk mesélni, számolni, olvasni, írni. Most még erre a versenyre is képes volt minket elkísérni. Mi megtanultuk tőle, ti is jegyezzétek meg, hogy néha a rongyot is felszedik, és hogy nem jó a szőnyeg alá söpörni a problémát.

Ezeket a rongyszőnyegeket nem csak gyakorlott kézművesek tudják elkészíteni. Egyáltalán nem bonyolult, inkább, ahogy a közmondás mondja: gyakorlat teszi a mestert.

Ami kell hozzá leginkább: sok türelem, kitartás, szeretet. Ezeken kívül: szövőszék, vetélő, felvetőfonal és a megunt újrahasznosítható textíliák sokasága.

Akinek megtetszett a dolog, nyugodtan kipróbálhatja!

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük