Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A csillagtolvaj

A csillagtolvaj Cseperedő

Két tehetséges kovásznai meseíró lányt mutattunk be a Cseperedő hasábjain. Az elmúlt héten Harai Abigél írását közöltük, az alábbiakban a Misăilă Izabela-Larisa által írt, A csillagtolvaj című mesét ajánljuk figyelmetekbe.

Egyszer volt ,hol nem volt, az Üveghegyen is túl, ott, ahol a kurtafarkú malac túr, volt egy király, s annak egy gyönyörűszép lánya. Egy nap a király kihirdette, hogy aki lehozza a lányának a csillagokat az égről, annak adja feleségül a lányát, és a fél királyságával is megajándékozza. Hosszú sorok álltak a palota előtt, ott volt mindenki: kicsi, nagy, szegény, gazdag, még a cigányok is. Mindenki próbálkozott, de hosszú ideig senki sem járt sikerrel. Egyszer csak megjelent egy talpraesett legény, aki azt mondta:

– Adjonisten, felséges királyom!

– Adjonisten, legény, ha lehozod a csillagokat az égről a leá­nyomnak, neked adom fele királyságomat és a lányomat. Vállalod a feladatot?

– Biztos lehet benne, felséges királyom! – mondta a legény, és azzal el is indult.

Ment, mendegélt, meg sem állt, amíg egy kis kunyhónál nem találta magát, fáradt volt, gondolta bemegy. Bekopogott, s hát egy alacsony, kerek, fényes arcú öregasszony nyitott ajtót, aki nem más volt, mint a Nap. Megörül a legény, köszönti az öregasszonyt:

– Adjonisten, öreganyám!

– Adjonisten, hogy kerülsz ide, ahol még a madár se jár?

– Elindultam leszedni valakinek a csillagokat az égről, tudna-e, öreganyám, segíteni?

– Én bizony nem, de talán Hold barátom tud valamit. No, a legény elindult, s ment, mendegélt tovább éjjeleken és nappalokon keresztül, amikor egy másik házhoz ért, oda is bekopogott, s köszönt.

– Adjonisten, öreganyám!

– Adjisten, fiam, én a Hold vagyok.

– Tudom, mert a Nap küldött hozzád.

– Á, értem, a Nap jóbarátom, de mi szél hozott erre?

– Elindultam, hogy levigyem a király lányának a csillagokat az égről. Tudna-e segíteni nekem?

– Biz én nem, de jó barátom a Csillagvezér, talán nála szerencsével jársz. Adok neked egy varázsalmát, ha bajba kerülsz, csak harapj bele!

Azzal a legény elindult ,és jó száz esztendeig ment megállás nélkül. Egyszer észrevett egy romos vityillót. Bekopog, s megkérdezi:

– Adjisten, nem tudja-e, hol lakik a Csillagvezér?

– Én vagyok a Csillagvezér – motyogta halkan az öreg.

– Tudna-e segíteni nekem? Le kell vigyem a király lányának a csillagokat az égről.

Meglepődött ezen a kérésen a Csillagvezér, gondolta, próbára teszi a legényt:

– Hogyne tudnék, de csak egy feltétellel segítek!

– És mi lenne az?

– A szomszédomban lakik egy háromfejű sárkány, és tüzes leheletével mindig elporlasztja a csodás margarétáimat. Az a feladatod, hogy öld meg őt!

– Megértettem – válaszolta határozottan a legény, s azzal el is indult a szomszédba.

Ott udvariasan bekopog az ajtón. Egy nagy, ronda háromfejű sárkány nyit ajtót, s azt mondja:

– Ki vagy te? És mi járatban?

– Jöttem, hogy megküzdjek veled.

Arra a sárkány elneveti magát, és azt mondja:

– Te? Velem? Na persze! Most jól megijedtem – gúnyolódott vele.

A legény kezdte ütni a sárkányt, de már erre ideges lett a sárkány is. Felemelte a legényt, akinek csak annyi ideje maradt, hogy beleharapjon az almába, s hát csoda történt: a sárkány abban a pillanatban a szívéhez kapott, összeesett, s meghalt. Örvendezett a legény, és sietett vissza a szomszédhoz.

Megszólalt a Csillagvezér:

– Ki sem néztem belőled ezt, te legény! Gratulálok, most hogy megölted a sárkányt, megkapod a jutalmad. Abban a szempillantásban akkorát tapsolt, hogy még az Üveghegy is majdnem megrepedt. Elsötétült minden, és elkezdtek lejönni egyenként a csillagok az égről, és a vezér egy zsákba tessékelte őket. Majd még egyet tapsolt, és világosság lett. A legény nagyon örvendett, hálásan megköszönte, majd megszólalt a Csillagvezér:

– Tessék, ezt vidd még el! – a legény kezébe nyomott egy gyűrűt. Azt mondta, hogy ha megsúrolgatja a benne levő gyémántot, és egy olyan személyre gondol, akit szeret, akkor a gyűrű odaviszi hozzá. Na, a legény így is tett, és azonnal ott volt a királylány előtt. A királynak leesett az álla, a királylány úgy meghatódott, hogy elsírta magát.

A király sem szegte meg ígéretét, hiszen valaki annyira szerette a lányát, hogy lehozta érte az égről a csillagokat. Örömmel neki adta fele királyságát és egyetlen lányát. Volt ott nagy lakodalom! Még most is élnek, ha meg nem haltak. Higgyétek el nekem, ez egy igaz mese volt!

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük