Felhívás!

A cigánycsuk 2021-ben az év madara

A cigánycsuk 2021-ben az év madara Cseperedő

Lezárult a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület internetes szavazása a 2021-es év madaráról. A legtöbb voks a cigánycsukra érkezett.

A július 1-27. között zajló internetes szavazásra összesen 9871 voks érkezett, legtöbb, 3884 szavazatot a cigánycsuk kapott, így ez a faj lesz a következő év madara. A második helyen a kis őrgébics végzett 3382 szavazattal, a harmadikon pedig a sordély 2605 szavazattal.

Mindhárom énekesmadár faj az agrár élőhelyekhez köthető, ezért a szakemberek szerint az itt folyó gazdálkodási gyakorlat indikátor madarainak is tekinthetők. Abban bíznak, hogy a „nyertes” által 2021-ben fokozott figyelmet tudnak fordítani a mezőgazdasági területeken folytatható természetkímélő megoldások bemutatására. 

A cigánycsuk vonuló madár, a telet a mediterráneumban és Észak-Afrikában tölti. A telelőhelyről igen korán, legtöbbször már március elején visszatérnek az első példányok, és a hónap végére már kialakult párok kezdik meg a költési időszakukat, ami általában június végéig tart. A mindössze tízcentiméteres tojó évente kétszer költ. A fészek helyét az „anya” alakítja ki kis kaparással a talajon, a sűrű növényzet takarásában. A fiókákat mindkét szülő eteti. Miután kellőképpen megerősödtek, elhagyják fészküket, de a szüleik még további két hétig gondoskodnak róluk.

A cigánycsuk sík- és dombvidékeken, fákkal, cserjékkel tarkított nyílt élőhelyeken, mezőgazdasági területeken, parlagokon, csatornapartokon, gyümölcsösökben fordul elő.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1979-ben indította az év madara programját, melynek célja a természetvédelmi problémákkal érintett fajok vagy madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása. A szavazás lezártával elkészítik a fajbemutató anyagokat, illetve kidolgozzák azokat a közösségi programokat, amelyek segítségével be tudják mutatni a fajt.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.