Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

31. diáktábor Balatonszabadi Sóstón

31. diáktábor Balatonszabadi Sóstón Cseperedő

Két év szünet után hatalmas érdeklődés övezte az idei balatoni tábort. A tervezett ötven hely órák alatt betelt és több mint harmincan voltak várólistán. Így a tábor befogadóképességéhez igazodva egy második buszt is kellett foglalnunk a szállításhoz. Ennek következtében hetven gyerek táborozhatott idén Balatonszabadi Sóstón. Sajnos, így is voltak, akik hely hiányában nem tudtak eljönni.

Hirdetés
Hirdetés

A táborban többnyire a Molnár Józsiás Általános Iskolába járó kézdivásárhelyi gyerekek vettek részt, de voltak visszatérők a környező településekről is a 6-16 éves korosztályból.

Akárcsak az elmúlt évtizedekben, a tábor célja kulturális és szórakoztató jellegű volt. A programok révén a gyerekek betekintést nyernek Budapest kulturális örökségeibe, hajókáznak a Balatonon és élvezhetik a Sóstón található Paksi tábor nyújtotta lehetőségeket.

Az első budapesti napon élménykosarunkat táplálta a Cyberjump trambulinpark, az Országház látogatása, valamint a Csodák palotája interaktív tudományos világa. A balatonfüredi hajókirándulás során ellátogattunk a Jókai Emlékházba, majd élveztük az Annagora vízi élménypark csúszdavilágát.

A tábori élet is színes volt, akárcsak a gyerekcsapat. Tábori útlevéllel sportolimpiát szerveztünk, volt lehetőség centrifugás olajfestménykészítésre, homokfestésre és mindenki elkészíthette kedvenc balatoni hűtőmágnesét és az elmaradhatatlan barátság-karkötőt.

A már hagyományos Ki Mit Tud Balaton parti vetélkedő után még esti fürdőzésre is sor került. A gyerekek kéréseinek eleget téve, egy szépségverseny keretében idén is megválasztottuk Sóstó szépeit és az estéket közös táncmulatsággal zártuk.

Az egy hét nagyon hamar elrepült és ismét Budapesten találtuk magunkat, ahol a Fővárosi Állat- és Növénykert meglátogatása után a művészetnek szántuk időnket. A Fővárosi Nagycirkusz Rain, azaz esőbemutatójának megtekintése után a Magyar Zene Házába is ellátogattunk, útba ejtve Vajdahunyad várát a Városligetben.

Egy rövid közvéleménykutatás során kiderült, hogy minden gyereknek más élmény volt a tábor csúcspontja. Sokukat a cirkusz varázslatos világa bűvölte el, akik eddig nem hajóztak, azoknak a balatoni hajózás volt nagy élmény és nyilván a csúszdapark. A Cyberjump és Csodák Palotája mindig lenyűgözi a gyerekeket, még akkor is, ha már sokadjára járnak ott.

Köszönjük a lehetőséget és a támogatást Paks Város Önkormányzatának és a Budapesti Magyarság Házának. Köszönjük, hogy támogatásukkal hetven székelyföldi gyerek vakációját tették emlékezetessé!

Kelemen Éva pedagógus

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. augusztus 13., 19:55
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Örülök, hogy mindig sikerül élményt nyújtani! Volt akinek a jó társaság tetszett! Köszönjük gyerekek, köszönöm kísérőtársak!

  • User
    Dátum: 2022. augusztus 14., 1:31
    ÉRTÉKELÉS: -11

    A tábor jó volt de a kaja és a szállás nagyon rosz volt a kajába utolsó nap a pityoka pirébe cseszle volt és cseszle lárva a szobák téli voltak poral és az ágyak alatt régi zacskók voltak és más dolgok is például patkány méreg volt a bárátom ágya alatt a szobákba pók háló is volt és nagy pókok de a cseszle se maradhat le.

    • User
      Dátum: 2022. augusztus 15., 11:51
      ÉRTÉKELÉS: 9

      Aki ennyire kritizálni mer , előbb tanuljon meg helyesen írni , táborozás helyett üljön itthon a kis seggén és tanulgassa a nyelvtant .

    • User
      Dátum: 2022. augusztus 15., 18:05
      ÉRTÉKELÉS: 5

      Kedves névtelen hozzászóló! Örülünk, hogy tetszett a tábor, csak azt nem értjük, ha a felsorolt állítólagos problémákkal találkozott, miért nem ott, helyben szólt, hogy mi is láttamozuk ezeket. Tény és való, hogy a tó parton volt, van és lesz muslica, szúnyog és pók is. Első este csakugyan sok muslinca volt, azonban utána már szúnyog is alig. Ha a tányéron bármelyikkel találkozott, azt ott helyben vissza kellett volna cserélni, szólni az esetről, ami akár otthoni háztartásban is előfordul. A többi, szerintünk sima rágalmazás.

  • User
    Dátum: 2022. augusztus 16., 16:33
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Székely Győzikeeee😁😂
    Dikk má métt mentél táborba?!
    A cseszle= szúnyog, a muslinca🤣🤣🤣 = muslica, magyarosabbúl = gyümölcslégy (Drosophila melanogaster) . Máskor csúkd be a szád és szapúljátok a családdal a tanárokat, papokat,etc!😁😁😁 Vorbeşti bă de parcă ai avea cartof în gură!😎 Maradj Székelyföldön, mert itt a pók gyenge hálószövő!