Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Brit epidemiológus: még évekig velünk maradhat a maszkviselés és a fizikai távolságtartás

Brit epidemiológus: még évekig velünk maradhat a maszkviselés és a fizikai távolságtartás Életmód

Anglia közegészségügyi hivatala immunizációért felelős részlegének vezetője, Mary Ramsay szerint az alapvető járványügyi intézkedések, mint például a maszkviselés vagy a távolságtartás évekig is velünk maradhatnak, mielőtt visszatérnénk a „normalitásba”. Szerinte ezeket az intézkedéseket széles körben elfogadta a társadalom, és a gazdaság működését sem akadályozzák.

Hirdetés
Hirdetés

„Ezeknek a szabályoknak legalább addig velünk kell maradniuk, amíg a világ nem lesz megfelelő arányban beoltva koronavírus ellen, és amíg az esetszámok is jelentősen csökkennek mindenhol” – nyilatkozta Ramsay. 

A brit kormánynak az angliai korlátozások enyhítésére vonatkozó terve szerint minden, fizikai távolságtartásra vonatkozó szabályt június 21-nél előbb nem fognak feloldani – írja a BBC.

Március 29-től viszont megengedett lesz az embereknek a maximum hatfős kültéri gyülekezés. A kültéri sport- és szabadidős egységek szintén újranyithatnak, és a szülők által felügyelt kültéri gyerekprogramok is megengedettek maximum 15 szülő jelenlétével.

(Index.hu)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások