Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Betiltották az egyik iskolában a halloweeni jelmezbált

Betiltották az egyik iskolában a halloweeni jelmezbált Életmód

A szülői tanács szerint nem minden család ünnepli a halloweent, ezért döntöttek így. A katolikus iskola egy intézményben működik a nem felekezeti Pirniehall Általános Iskolával, ahol a gyermekeknek megengedik, hogy jelmezbe bújjanak.

Hirdetés
Hirdetés

Már múlt évben is volt probléma az ünnepség kapcsán, amikor állítólag a szülőknek a halloween előtti este azt tanácsolták, hogy ne küldjék gyermekeiket jelmezben az iskolába. Idén a szülők, akik előre kérdezték az iskolát a halloweeni tervekről, a tavalyihoz hasonló javaslatot kaptak.

A szülői tanács a halloween-ünnepségek alternatívájaként „őszi táncot” szervezett. Néhány szülő azonban nem örül a döntésnek.

„Tavaly nem volt túl kellemes látni, hogy míg a többi pirniehall-i gyerek szórakozik, a miénk nem ünnepelhetett arra hivatkozva, hogy a szülői tanács úgy döntött, nem engedi a gyerekeket beöltözni, mert egyes családok nem ünneplik a halloweent”- mondta az egyik szülő az Edinburgh Evening News-nak. – Annyira szomorú voltam a gyerekek miatt” – tette hozzá.

Az iskola szülői tanácsa a média érdeklődésére azt nyilatkozta: „Úgy éreztük, hogy a halloween céljára szervezett események nem veszik figyelembe az iskola összes gyermekét. Sajnos a halloween kérdése meglehetősen vitatottá vált, és ez is szerepet játszott a döntésünkben. Szülői tanácsként mindig semlegesnek kell lennünk.”

(nlc.)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük